Élet az anyagyilkosság bélyegével – megszólalt Balla Irma fia

Helyi hírek

Hétfőn született meg a jogerős ítélet a Balla Irma-gyilkosság ügyében: D. Lajos nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetést kapott. A gyilkossági ügyben folytatott nyomozásnak akadt egy sajnálatos mellékszála is: sokáig az áldozat fiát gyanúsították, akinek bár volt alibije, mégis hosszú hónapokat töltött rács mögött – ártatlanul.

Schönstein Sándor a Hírklikknek adott interjújában azt mondta, örökre nyomot hagyott benne a meghurcoltatása. Azért került gyanúsítottként a rendőrség célkeresztjébe, mert a bűncselekmény bejelentésekor állítólag szokatlanul nyugodtan viselkedett, és nem találták a valódi tettest.

Tényleg nem tudom, hogy egy ilyen helyzetben mi a rendőrök elvárása. Amikor hazaértem, s láttam édesanyám holttestét, és persze a szörnyű állapotokat, akkor nem estem pánikba, igyekeztem ura maradni a helyzetnek. Egyszóval összeszedetten viselkedtem. Talán ez volt szokatlan a rendőröknek, akik utána még egy évig teljesen eredménytelenül dolgoztak. A legnagyobb meglepetésre, ezután engem gyanúsítottak meg

– mesélte Balla Irma fia.

Aztis hozzátette, ez az eset bevonul a magyar kriminalisztika történetébe. Ugyanis még akkor is őt gyanúsították a gyilkosság elkövetésével, amikor D. Lajos már beismerte tettét.

A tárgyalásomat nem függesztették fel, miközben az igazi tettes már a kezükben volt. Vagyis én vagyok az egyetlen olyan állampolgár, akit úgy ítéltek el, hogy egy másik ember már beismerte a bűncselekményt

– vázolta az elképesztő részleteket Schönstein Sándor.

Bocsánatot még senki sem kért tőle, ráadásul mindössze bizonyítékok hiányában mentették fel, Schönstein Sándor számára viszont fontos lenne, ha a bíróság kimondaná, hogy bűncselekmény híján szüntették meg ellene az eljárást.

1 thought on “Élet az anyagyilkosság bélyegével – megszólalt Balla Irma fia

  1. ugyanugy járt mint a Tánczos Gábor, ő is ártatlanul ült a valódi gyilkos helyett…. nem igazán értem hogy a biróság miért befolyásolható, miért nem az igazság oldalán áll. akinek van pénze az mindent megtehet, akinek nincs az ül, akár bünös akár nem… H.szoboszlón egy elkényeztetett anyukám kisfia elütött a zebrán egy fiatal fiut, mert száguldozott a városban, cserbenhagyta, mégsem kapott büntetést, mert gazdag volt a rokonság.. sajnos ez igy megy. ennyi egy emberi élet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.