Továbbra is árad a Tisza Kisköre alatt

Helyi hírek

A Tiszán levonuló árhullám jelenleg Kisköre térségében tetőzik, Szolnok várhatóan szerdán éri el a mostani árhullám a legmagasabb vízszintet – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétfőn a honlapján.

A tájékoztatás szerint az elmúlt huszonnégy órában folytatódott az árhullámok levonulása a Tiszán és mellékfolyóin. A Tisza Tiszafürednél péntek és vasárnap között tetőzött 692 centiméteres vízállással, az árhullám jelenleg Tiszaderzs és Tiszaszőlős között van – közölték.

A Kötivizig vasárnap délután – a tiszafüredi tetőzést követően – mérsékelte a másodfokú árvízvédelmi készültséget a Tisza-tó mentén. Továbbra is fennáll a másodfokú készültség a Tiszán 82,5 kilométeres védvonalszakaszon Kiskörétől Dobáig (jobb part) illetve Fegyvernekig (bal part)- írták.

Változatlanul elsőfokú a készültség a Tiszán Dobától (Fegyvernektől) Csongrádig, a Hármas-Körös jobb partján Mezőtúrtól a torkolatig, valamint a Zagyva visszaduzzasztással érintett szakaszán, együttesen 322,5 kilométeren – szerepel a közleményben. A Tisza vízállása a Doba alatti szakaszon is eléri a másodfokú védelmi szintet délután, ezt követően a folyó ezen szakaszán is elrendelik a másodfokú készültség Tiszaugig – jelezték.

Az igazgatóság valamennyi belvizes szakaszán készültség van érvényben. Másodfokon folyik a belvízmentesítés a karcagi, a kisújszállási, a jászberényi, a mezőtúri, a tiszakécskei és a kiskörei szakaszokon, míg elsőfokú a készültség a kunhegyesi, a jászkiséri, a törökszentmiklósi és a cibakházi, valamint a ceglédi belvízvédelmi szakaszokon – írták.

A hétfő reggeli összesítés szerint az elöntés nagysága alig változott, jelenleg 12 ezer 965 hektárt borít víz.

(MTI)