Férfi tőrben az Építők, női párbajtőrben a BHSE, férfi kardban pedig a Vasas győzött a csapatversenyek második napján a vívók budapesti országos bajnokságán.
Női párbajtőrben már a finálé előtt biztos volt, hogy új bajnokot avatnak, mert a verseny meglepetéscsapata, a vb-ezüstérmes öttusázó Kovács Sarolta vezette OMS-Tata, a tavalyi ezüstérmes BVSC, majd a címvédő – az ezúttal legjobbja, Szász Emese nélkül felálló – Vasas legyőzésével bejutott a döntőbe, ahol a debreceni fiatalok ellen nyertes BHSE-vel csatázott.
A debreceniek a nyitó fordulóban negy meglepetésre 45-41-re legyőzték a 2. kiemelt MTK együttesét, majd a következő körben hasonlóan kiélezett csatában, az utolsó pillanatig nyílt párharcban 43-42-re nyert a Balaton VK ellen. Az elődöntőben aztán a Budapest Honvéd, miként a bronzmérkőzésen a tavalyi bajnok Vasas már túl nagy falat volt a két bravúros győzelmet jegyző, ám a hajrára koncentrációban és fizikailag is kicsit elfáradó DHSE-PMD ifjú debreceni vívónői számára.
A jubileumi, 100. magyar bajnokságot a BHSE és a BVSC három-három, a Vasas és az Építők két-két, az UTE és a Balaton VK pedig egy-egy aranyéremmel zárta.
A debreceni vívósportot képviselő DHSE-PMD igencsak túlteljesítette az előzetes várakozást, hiszen a párbajtőrözők mezőnyében Mihály Kata ezüstérmet nyert, csapatban pedig a negyedik helyen zárt a hajdúsági klub hölgykoszorúja (Fedor Tamara, Mihály Kata, Pártos Zsófia, Zavoda Dóra).
Női párbajtőr
elődöntő:
OMS-Tata – Vasas I. 45-34
BHSE – DHSE-PMD 45-35
A 3. helyért:
Vasas I. – DHSE-PMD 42-33
A döntő:
BHSE – OMS-Tata 45-41