Egy 15 éves fiú tett bejelentést 2015. január 5-én 18 óra 44 perckor telefonon a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy Berettyóújfaluban a buszpályaudvar közelében egy fiatal férfi megfenyegette és készpénzt vett el tőle. A rendőrök a helyszínre mentek és a kapott személyleírás alapján igazoltattak egy fiút a közeli buszmegállóban.
L. Tamást a járőrök – akinél ruházatátvizsgálás alkalmával megtalálták a sértettől elvett pénzt – elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 18 éves fiatalembert, akitől a pénzt lefoglalták. A hencidai lakos beismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy aznap ismerkedett meg a sértettel, akivel beszélgetést kezdeményezett és rábeszélte, hogy egy másik buszmegállóból induljon haza. Így ketten csendesebb környékre mentek, miközben a terhelt a fiú kabátzsebéből kikapta a pénzét, melyet áldozata többszöri kérésére sem volt hajlandó visszaadni. L. Tamás a 15 éves furtai lakost azzal fenyegette meg, hogy eltöri az álkapcsát, majd pofon vágta a sértettet és sietve távozott a helyszínről. A rendőrök kihallgatását követően L. Tamást bűnügyi őrizetbe vették.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a terhelttel szemben a rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2015. január 7-én befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.