Zavartan viselkedett, lekapcsolták a debreceni férfit

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai 2016. április 13-án 11 óra 40 perc körüli időben Debrecen, Kurta utcában igazoltattak egy 22 éves férfit, aki az intézkedés közben zavartan viselkedett. A járőrök B. Győző ruházatát átvizsgálták, majd mellényének zsebében 6 darab alufóliába csomagolt zöld színű kábítószergyanús növényi származékot találtak, amelyet lefoglaltak. A férfit a rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol vele szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a fülöpi lakost gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsított ellen – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.