A punk- rock fiúk egy “szerelmes” dalhoz forgattak szórakoztató videoklipet Szabó Norman rendezővel, aki a “Gazember” című BuSho kisfilm díjas horror filmjével került a köztudatba, valamint a ROAD zenekar videósaként is dolgozott évekig.
A forgatás ideje szűkös volt, ezért egyhelyszínes történetet kellett kitalálni, ami nem egyszerű, mert a zenekar szeretett volna egy minitörténetet is a kisfilmbe. Norman és az énekes Gibbon összeültek és kitalálták a koncepciót, ami a visszajelzések alapján jól működik.
A történet az, forgatni kell, dobos híján áll a csapat, ám a rendező hajtja a zenekart. A forgatás dobos nélkül kezdődik el, a kisegítő fiú csak a bajt csinálja, még egy Jason hasonmást is behoz a forgatásra. A fiúk megunják a balekoskodását, és beültetik a dob mögé, hogy legalább nyugton legyen. Kiderül, hogy az asszisztens srác kiváló dobos, és a nap végére elindulhat a punk klip forgatása.
A Hiába futsz! a szövegét tekintve egy szerelemes dal, ami egy punk zenei alapokra építkező körítést kapott.
A The Wallkids zenekar folyamatosan írja a dalokat, és már gondolkodnak a következő klip történetén, amit szeretnének ismét Szabó Normannal forgatni, hiszen teljesen elégedettetek mind a két klippel, amit eddig a csapatnak forgatott.
2022- éve elején ismét stúdióba vonul a punk-rock csapat, hogy új dallal lepjék meg a rajongókat.