A 24 éves elkövető egy 12 centiméter pengehosszúságú késsel szúrta le a nála jóval idősebb sértettet az utcán. A Heves Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő terhelttel szemben.
A vád szerint a vádlott és a sértett – két üzbég állampolgár – munkavállalás céljából, engedéllyel tartózkodott Magyarországon. Ugyanott dolgoztak, egy darabig közös szálláson is laktak, így ismerték egymást. A férfiak között 2022 decemberében romlott meg a viszony, amikor a vádlott azzal gyanúsította ismerősét, hogy ellopta azt a rúd szalámit, melyet ő a mindenki által használt konyhai hűtőszekrényben tartott.
A 2022. december 17-ére virradó éjjel a sértett Hatvanban egy születésnapi rendezvényen vett részt, ahol leittasodott. Innen hajnalban kerékpárral indult a szálláshelyére, Kerekharasztra. Eközben otthonából a terhelt is útra kelt azért, hogy megkeresse földijét, akivel rendezni akarta kettejük konfliktusát.
A két férfi egy útkereszteződésben futott össze egymással, ahol az elkövető nyomban a kerékpárosra támadt, akit egy késsel, közepes erővel, szemből gyomortájékon szúrta, illetve a bal felkarján megvágta. Ezt követően az addig viselt gumikesztyűjét levette, majd a közelben a késsel együtt eldobta, és elmenekült a helyszínről. A megtámadott még önerejéből vissza tudott térni a lakására, ahonnan a mentő rövid idő múlva kórházba szállította. Itt a férfi a rajta szakszerűen elvégzett műtét ellenére aznap éjjel meghalt.
A vádiratában a főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság az előkészítő ülésen ítélje nyolc év börtönre az elkövetőt, amennyiben a bűnösségét a váddal egyezően beismeri. Emellett a vádhatóság a terhelt Magyarország területéről történő, tíz év időtartamú kiutasítására is indítványt tett.
A fotó a rendőrségi szemlén készült. A fényképen a sértett által a támadáskor viselt ruha látható, a nyíl a kés behatolásának helyét mutatja.