Bíróság, kalapács

Bozótvágóval támadt haragosára a siroki férfi

Rendőrség

A nyílt utcán lezajlott konfliktus következtében a megtámadott sértett élete is veszélyben forgott, ezért a Heves Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az elkövetővel szemben.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A vádirat leírja, hogy a vádlott a sértett családjával szemközt lakott a faluban, így gyakran találkoztak egymással. A kettejük közötti viszony azonban nem volt felhőtlen, mivel a középkorú sértett rossz néven vette, hogy a nála valamivel fiatalabb vádlott gyakran látja vendégül magánál a nevelt lányát, akivel baráti viszonyban voltak, és gyakran beszélgettek.

A terhelt lakásán ilyen beszélgetés zajlott 2022. május 24-én este, melyet a lány nevelőapjának megjelenése szakított félbe. A férfi hazaparancsolta nevelt gyermekét, aminek kapcsán hangos veszekedésre került sor az otthonukban. A vita azzal végződött, hogy a sértett feldúltan elhagyta a házat. Amikor kiért az utcára, meglátta a kapujában álló vádlottat, és oda is szólt neki, hogy „el fogja intézni” őt. A megszólított ekkor támadt rá a kezében tartott, 52 cm pengehosszúságú bozótvágó késsel, amit ”most megdöglesz” felkiáltással a feje fölé emelt, majd lesújtott a vele szemben álló ember feje irányába. A sértett védekezésül felemelte a jobb karját, így azt érte a csapás. A két férfi között ezután dulakodás kezdődött, melynek a házból kiszaladó rokonok közbelépése vetett véget.

A sértett kórházba került, ahol megfelelő orvosi ellátásban részesült.

A bozótvágóval rámért ütés a férfi jobb alkarján okozott maradandó fogyatékosság hátramaradásával gyógyuló sérülést. Az eszköz és a támadás alkalmas volt akár az élet kioltására is, ami a sértett védekezése miatt nem következett be.

A vádiratban a főügyészség arra tett mértékes indítványt, hogy a törvényszék az előkészítő ülésen három év nyolc hónap börtönt, valamint négy év közügyektől eltiltást szabjon ki a beismerésben lévő vádlottal szemben, emellett kobozza el a lefoglalt bozótvágó kést.