Nem csak édességet hozott a Mikulás

Egyetem

Az országban egyedülállóan gyógyító munkával is támogatja a Debreceni Egyetem és a Kenézy Gyula Kórház a hallássérültek intézményét.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az egészségügyi integráció szellemében a Debreceni Egyetem és a Kenézy Gyula Kórház 2014 májusától már a közös gyógyító munkával is segíti a Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményét. A két egészségügyi ellátó biztosítja a jövőben a legmagasabb szintű orvosszakmai hátteret az oktatási intézmény speciális ellátást igénylő diákjai számára. A szűrés mellett a ma itthon elérhető legmagasabb szintű terápiák, diagnosztikai módszerek alkalmazásával, többek között genetikai vizsgálatokkal segítik a betegség okainak feltárását és a gondozottak életminőségének javítását. A Széchényi utcai iskolában ennek részleteiről csütörtökön tájékoztatták a sajtót.

Szilvássy Zoltán rektortól megtudtuk: a Debreceni Egyetem, a Kenézy Kórház, a REOF Nonprofit Kft. és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fog most össze annak érdekében, hogy a városban a legmagasabb szintű ellátásban részesülhessenek a hallássérült gyermekek. Oktatási és orvos-szakmai elemeket egyaránt tartalmaz az együttműködés, amelyben fül-orr gégészek, idegsebészek, belgyógyászok és gyógypedagógusok közösen dolgoznak. A szakemberek együtt igyekeznek javítani a hallássérült gyerekek szociális beilleszkedését, beszédtanulását és a hallásjavító eszközökhöz való hozzáférést.

Tóth Tibor a Kenézy Gyula Kórház orvos-igazgatója szerint példaértékű, hogy két kimagasló egészségügyi intézmény az átfogó, magas színvonalú betegellátásért fog össze, melynek eredményeként a rászoruló gyerekek a lehető leghamarabb kapják majd meg a legmagasabb szintű segítséget. Ennek részeként a hallássérültek kiszűrése és kezelése is könnyebbé válik a jövőben.

Az iskola fenntartója, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ képviseletében Pappné Gyulai Katalin tankerületi igazgató mérföldkőnek nevezte a hallássérült gyerekek hatékonyabb ellátást lehetővé tevő összefogást. Az iskolában kimagasló gondoskodást kapnak a régióból érkezett hallássérült gyerekek már óvodáskortól. Ezt a biztos hátteret tovább erősíti a kórház és a Debreceni Egyetem együttműködése.

Hazánkban hét intézményben végzik a hallássérültek komplex gyógypedagógiai fejlesztését, köztük Kelet-Magyarországon a debreceni intézményben. Mindez nem működhetne a megfelelő egészségügyi háttér integrációja nélkül. Ennek része a jó minőségű hallókészülékek biztosítása és a hallásjavító műtétek végzése, implantátumok beültetése is. Ilyen komplex, globális rendszer eddig nem működött a hallássérültek érdekében – mutatott rá az intézmény igazgatója, Pásku Tibor.

A magas szintű szakmai munka gazdasági kereteit a REOF Nonprofit Kft. biztosítja – tette hozzá Baranyainé Rácz Judit ügyvezető igazgató, aki azt is elmondta, hogy az auidológiai szakrendelés mellett a hallókészülékek biztosítása, karbantartása is megoldott lesz az intézményben.

A Debreceni Egyetem, a Kenézy Gyula Kórház és a REOF Kft. támogatásával a Hallássérültek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményében csütörtökön 162 iskolás és óvodás sajátos nevelési igényű gyermek kapott ajándékműsort és édességcsomagot Mikulás alkalmából. A gyerekeket a Csicseri és Borsó zenekar műsora szórakoztatta.

unideb.hu