Új Esély Háza – ez lenne a neve annak az otthonnak, szakmai szóval támogatott lakhatásnak, amit a debreceni Baptista Tevékeny Szeretet Misszió hozna létre a Lencztelepen, a Boróka utcán. A kétszintes családi házban olyan szenvedélybetegeknek nyújtanának lakhatást, akik már nem fogyasztanak kábítószert vagy alkoholt, s szeretnének visszailleszkedni a társadalomba. Faragó Tiborné, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió ügyvezetője a Dehir.hu érdeklődésére elmondta, a lakhatás mellett mentális támogatást is adnának az egykori drogfogyasztóknak és alkoholistáknak a józanság megtartásához és a munkahelykereséshez.
Az otthont saját forrásból alakítanák ki, s állami támogatás, normatíva segítségével működtetnék. A működéséi engedélyt már megkapták, eszerint tizenkét embernek tudnának ott lakhatást biztosítani, de a kezdetben 6-7 főben gondolkodnának.
Csakhogy a Lencztelepen komoly ellenállást tanúsítanak a lakók, úgy tudjuk, aláírást is gyűjtenek, s az íveket már több százan írták alá. A lencztelepiek a nyugalmukat és a gyermekeiket féltik, tartanak attól, hogy csökkenne az ingatlanjaik értéke, s azt is kifogásolják, hogy a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió nem kereste meg őket, nem kérte ki a véleményüket.
Teljes cikk a dehir.hu-n.