Kigyulladt a debreceni Kenézy Gyula Kórház egyik kórterme vasárnap reggel, a tűz miatt 52 embernek el kellett hagynia az épületet – közölte a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.Az egészségügyi intézményt fenntartó Debreceni Egyetem azt közölte, hogy őket a kórház más osztályain helyezték el, mert az épületrészben nincs áram.
Papp-Kunkli Nóra tűzoltó hadnagy tájékoztatása szerint egy második emeleti helyiségben hat ágy kapott lángra. Az esethez nagy erőkkel vonultak ki a debreceni és a hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók, akik a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával eloltották a tűzet.
M. Tóth Ildikó, a Debreceni Egyetem sajtófőnöke az MTI-vel azt közölte, a tüzet vélhetően egy pszichiátriai beteg okozta, aki felgyújthatta az ágyát.
Az eset során egy kórházi dolgozó megsérült, őt füstmérgezéssel a kórház sürgősségi osztályán ápolják. A betegek közül senki nem sérült meg. A tüzet az okozhatta, hogy a beteg nem a kijelölt helyen dohányzott. A szabályozás szerint ugyanis a kórházak többi osztályával ellentétben a pszichiátriai osztályokon – terápiás okokból – a kijelölt helyen engedélyezett a dohányzás – ismertette a sajtófőnök.
Hozzátette: az információk szerint a beteg, aki a tüzet okozta, elszaladt, de az intézmény területét nem tudta elhagyni.
Az eset körülményeit szakértők bevonásával, hatósági eljárásban vizsgálják. További információt a vizsgálat lezárásakor ad az intézmény – jelezte M. Tóth Ildikó.