A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába – közölte a sípark az MTI-vel.
A tájékoztatásuk szerint a forgalom a tavalyihoz hasonlóan alakult, az eladott bérletek száma az előző évivel azonos, bár akkor két héttel hamarabb indult a szezon. Az idei szezonban stabil hóviszonyok várták a síelőket, általában 30–60 centiméteres hóvastagság borította a pályákat.
A vendégek között jelentős volt a többnapos hétvégi és hétköznapi bérletek aránya, ami a térség turizmusára és a vendégéjszakák számának alakulására is kedvező hatással volt.
Kőrösi Péter, a Sípark ügyvezetője a közleményben úgy fogalmazott: elégedettek az idei szezonnal, szinte végig kiváló síelési körülményeket tudtak biztosítani.
Az idei szezonban jelentős fejlesztéssel bővítették az infrastruktúrát: 15 új, csúcstechnológiás hóágyút állítottak üzembe, így a rendszer az idei szezonban 46 hóágyúval működött, a 10 hektáros síterületből 7,5 hektáron tudták biztosítani a hópótlást. A beruházással a sípark már enyhébb, mínusz 2,5 fokos hőmérséklet esetén is hatékonyan tudott havat készíteni, miközben az új berendezések energiahatékonyabban működtek.
A létesítményben a fejlesztések a következő években folytatódnak: a cég mintegy 1,5 milliárd forintos beruházást indít, amelynek részeként új sípályák és egy korszerű négyüléses felvonó épül, valamint bővül a pályarendszer és a szolgáltatások köre is. A tervek között szerepel egy mintegy 1,5 kilométer hosszú családi sípálya kialakítása, valamint a síközpont bővítése a Mátraszentlászló felé. Az új pályarendszer a jövőben összekötheti a két települést, amely jelentősen növeli a pályák hosszát és a síelési élményt. A beruházások célja a hosszú távú fenntartható működés, illetve, hogy a téli szezon mellett egyre inkább négy évszakos aktív turisztikai központtá váljon a létesítmény.
A sípark hátterét egy 100 százalékban hazai tulajdonban lévő családi vállalat, az 1992-ben alapított DIGITROLL Kft. biztosítja. A saját fejlesztésű agrárelektronikai műszerek gyártásával foglalkozó vállalkozás a vetésellenőrzés területén a világ élvonalához tartozik. A cég 2002 óta fejleszti a sípályarendszert, jelenleg 12 állandó munkatársat, és további több mint 100 turisztikai idénymunkást foglalkoztat.
(MTI)