20000 főre emelnék a tartalékos katonák létszámát

Ország

Egyedülálló lehetőséget kínálunk a munkaerőpiacon, az önkéntes szolgálatban ki lehet próbálni a katonaéletet – fogalmazott Durgó Tamás alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Paracsnokság parancsnoka szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az alezredes elmondta, minden vármegyében van toborzóiroda, és évente több száz rendezvényen jelenik meg a Magyar Honvédség. Bár 18-tól 65 éves korig lehet jelentkezni, most a célcsoport a fiatalság, hiszen “a magyar honvédség már egy high-tech honvédség, 21. századi haditechnikai eszközökkel, és az online világban nevelkedett fiatalok könnyebben megtalálják az összhangot egy több tíz tonnás mozgó számítógéppel, ami egy Leopard harckocsi” – magyarázta Durgó Tamás.

Hozzátette, bármilyen iskolai végzettséggel, bármilyen szakmából érkezőnek tud feladatot, szolgálati lehetőséget adni a honvédség, és nemcsak a férfiakat várják, hanem “a kalandvágyó hölgyeket” is. Az alapkiképzés öt hét; a rendszer tavaly szeptembertől egységes lett, így a jelöltek sokkal hamarabb kerülnek be, ráadásul a lakóhelyükhöz a legközelebb – hangsúlyozta a parancsnok. Közölte: minden vármegyében indul alapkiképzés, minden hónapban több száz bevonuló van.

“A tartalékos forma sokkal lazább kötelék, mint a hivatásos szolgálat, ezt munka vagy tanulmányok mellett is lehet folytatni, sőt, ha valaki hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, akkor a honvédség igyekszik a kiképzést és a szolgálatot az iskolai elfoglaltságaihoz igazítani” – fejtette ki Durgó Tamás. Hozzátette, aki megismerkedett a tartalékos formával, az választhatja később a szerződéses hivatásos formát. Tavaly több mint négyszázan döntöttek így. Az érdeklődők az iranyasereg.hu karrieroldalon teljes körű tájékoztatást kapnak, minden hónapban van bevonulás, bármikor fel lehet keresni a toborzóirodákat – hívta fel a figyelmet.

Az alezredes kérdésre kitért arra, hogy a Honvéd Kadét Programhoz már több mint százhúsz középiskola csatlakozott, és több mint hatezer diák van a kadétrendszerben. Ők ösztöndíjat kapnak, valamint katonai alapismeretekkel bővül a tudásuk. Közülük aztán sokan jelentkeznek a katonai tanintézményekbe – tette hozzá. A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Durgó Tamás arról is beszélt, hogy már 11 500 feletti a tartalékos állomány létszáma, 2030-ra a cél 20 000 fő.

Az önkéntes katonai szolgálatra folyamatosan hívják be a tartalékosokat, mindig konkrét feladatra, ez lehet például határvédelem vagy mint a járvány idején, kórházszolgálat – részletezte a parancsnok. Megjegyezte, mindig megkérdezik az önkéntest, tudja-e vállalni a feladatot, hiszen ez rugalmas szolgálat. Március 13-án indul a legközelebbi kiképzés, erre március 3-ig lehet jelentkezni, de a toborzás folyamatos – mondta Durgó Tamás.