Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot teljesítő kormánytisztviselő kezében – tájékoztatta a sajtót Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója. Az eset az újdörögdi gyakorlóterepen történt.
A vezérőrnagy elmondta, hogy a fiatal nő súlyos, életveszélyes állapotban szenvedett el többszörös repeszsérülést, melyek a csuklóját és az alkarját érintették, továbbá lágyrész- és arcsérülései is keletkeztek. Őt mentőhelikopterrel szállították az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
A másik sérült, aki a kiképző katona volt, szintén sérüléseket szenvedett: többszörös lágyrészsérülést és csonttörést diagnosztizáltak nála. Őt a helyszíni ellátás után, stabil állapotban szállították az Országos Mentőszolgálat munkatársai a veszprémi kórházba.
A szóvivő kiemelte, hogy a Magyar Honvédség a kormányzati tisztviselők számára szervezte a kiképzési rendezvényt, amelyen minden résztvevő önkéntesen és saját felelősségük tudatában vett részt.
A súlyos baleset következtében azonnal felfüggesztették a kormányzati tisztviselők számára tervezett felkészítést, majd a további intézkedés érdekében leállították a programot.
A vezérőrnagy arra kérte a nyilvánosságot és a politikai vezetőket, hogy a balesetben érintett sérültek és hozzátartozóik iránti tisztelettel tartózkodjanak a baleset körülményeinek további nyilvános elemzésétől.