Az egyik debreceni villamosmegállóban verekedtek össze azok a férfiak, akikkel szemben bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök.
A nyomozás adatai szerint 2014. július 25-én 23 óra 30 perc körüli időben, Debrecenben a Nagyerdei körúton található egyik villamosmegállóban két férfi veszekedett, majd a vita hevében összeverekedtek. A polgárőrök észrevették a garázdákat, akiket visszatartottak a rendőrök kiérkezéséig.
Az egyenruhások elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 24 éves nyírbogáti és a 21 éves helyi lakost, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. A terheltek beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy a veszekedés azért kezdődött, mert T. Károly beszélgetni akart P. Richárd lány ismerőseivel, akiknek ez nem tetszett.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.