Egy 65 éves balmazújvárosi férfi tett bejelentést 2015. január 10-én 21 óra 5 perckor a rendőrség ügyeletére, hogy egy ismeretlen fiú a balmazújvárosi vasútállomás mellett többször megütötte, megrúgta és mobiltelefonját, pénztárcáját, a benne lévő pénzzel és iratokkal elvette. A helyszínre érkező járőrök adatgyűjtést, tanúkutatást végeztek, majd a kapott személyleírás alapján, 40 perc múlva elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 14 éves fiút, akinek ruházatából előkerültek a bűncselekmény során eltulajdonított tárgyak.
A rendőrök az egyeki fiút előállították a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A fiú beismerő vallomást tett, melynek során azt is elmondta, hogy előző nap társával Egyeken a Hunyadi utcában egy telekre bemásztak, majd az ott álló lakókocsiból értékeket tulajdonítottak el.
A balmazújvárosi rendőrök 2015. január 12-én a gyanúsított 14 éves társának lakóhelyén házkutatást tartottak, ahol megtalálták és lefoglalták a lakókocsiból eltulajdonított tárgyakat.
A fiatalkorú fiú 2015. január 11-én 14 óra 20 perckor újabb bűncselekményt követett el Debrecenben, ahol egy helyi férfi Csörsz utcai házának udvaráról eltulajdonított egy Simson típusú segéd-motorkerékpárt, melyen rajta volt a sértett bukósisakja és benne volt annak indítókulcsa is.
A bejelentést követően a sértett a személygépkocsijával motorja keresésére indult, majd a Kishegyesi úton észrevette, hogy vele szembe jön a motorjával egy férfi, ezért követni kezdte őt. A fiú észlelve, hogy üldözik, a motorral a járdára hajtott, majd azt otthagyta és bukósisakban futásnak eredt. A fiatalkorút a Tócóvölgyi Vasútállomás előtt állampolgári segítséggel sikerült a rendőrök kiérkezéséig a sértettnek visszatartania.
Az egyeki fiatalkorút a rendőrök előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd átadták a balmazújvárosi nyomozóknak, akik a gyanúsítottként kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették a terheltet.