Egy felsőtárkányi férfi feljelentése alapján indult nyomozás az Egri Rendőrkapitányságon rablás bűntettének gyanúja miatt.
Egy egyedül élő, idős férfi január 3-án kora reggel a rokonaitól telefonált a rendőrségre, és elmondta, hogy előző éjszaka egy hívatlan látogató bement a barlanglakása nyitott ajtaján, majd bántalmazással a nyugdíja átadására akarta rábírni, sikertelenül. Ezután támadója elvette a mobiltelefonját, és egy medálját magához véve elhagyta a helyszínt.
A rendőrök az információk alapján még aznap délben elfogták a helyi H. Csabát, akit őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi otthonában a nyomozók megtalálták a sértett medálját.
A nyomozó hatóság kezdeményezésére a bíróság ma elrendelte a gyanúsított letartóztatását.