Bíróság, kalapács

Ittas sofőr hajtott egy kapu betonoszlopának Eger mellett

Rendőrség

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu betonoszlopának hajtott. 

Google
Állítsd be, hogy a Debreceni Nap cikkeit mindig az elsők között lásd a Google keresőben

A vád szerint a terhelt 2024 augusztusában, egy Eger melletti településen a dohányboltba igyekezett autójával. A férfi ezt közepes fokban ittasan tette, így amikor jobbra az üzlet udvarára szeretett volna bekanyarodni a kocsi elejével nekiütközött a kapu betonoszlopának. A vádlott többször visszatolatott, majd a sokadik próbálkozása már sikeres volt, így bejutott az udvarra, ahol végül a rendőrök intézkedtek vele szemben. A cselekménnyel összefüggésben anyagi kár keletkezett.

A vádlott több KRESZ szabályt is megszegett.

Az ügyben a járási ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat.  Az Egri Járási Ügyészség vádiratában pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

(ugyeszseg.hu)