Bíróság, kalapács

Fáradtsága miatt okozott súlyos balesetet az M3-ason, vádat emeltek a sofőr ellen

Rendőrség

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki az autópályán fáradtsága miatt okozott súlyos kimenetelű balesetet. 

A vád szerint a férfi 2024 nyarán egy 9 személyes autót vezetett az M3-as autópályán, vele azonos irányba közlekedett egy kamion. A férfi megkezdte az előzést, de amikor elhaladt volna a lassabb jármű mellett, tompasága miatt nem tartott megfelelő távolságot, így a kocsija jobb oldalával nekiütközött a kamion bal hátuljának.

A balesetben két utas könnyen sérült, egy harmadik pedig maradandó fogyatékosságot szenvedett.

Az Egri Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat.

Az ügyészség a hibázó sofőrrel szemben felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt, valamint arra is, hogy a férfi viselje az eljárás során felmerült bűnügyi költséget.

(ugyeszseg.hu)