Tíz százalékkal bővült tavaly a belföldi turizmus, és 2015-ben is hasonló, 9 százalékos bővülés várható a Szállás.hu portál legfrissebb előrejelzése szerint.
Az online szállásközvetítő MTI-hez hétfőn eljuttatott évértékelése szerint nem lehet panaszuk a szállásadóknak a tavalyi évre, a belföldi vendégforgalom növekedése 2014-ben sem torpant meg.
A közlemény idézi Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu ügyvezetőjét, aki elmondta: a tavalyi év elején még 6 százalékos bővülést prognosztizáltak, de ezt is sikerült túlszárnyalni. Tíz százalékkal nőtt a belföldi vendégforgalom, ami részben a SZÉP-kártya további terjedésének köszönhető – tette hozzá.
A portál adatai szerint a SZÉP-kártyával történő szállásfoglalások átlagértéke 2 százalékkal csökkent ugyan 2014-ben, de 34 százalékkal gyakrabban fizettek így a vendégek 2013-hoz képest. Az eltöltött éjszakák számában nem volt jelentős változás, inkább többször utaztak rövidebb időre: a foglalások közel kétharmada a tavalyi évben is 1, illetve 2 éjszakára szólt.
A szálláshelyeken július és augusztus a teljes belföldi forgalom 45 százalékát adta, de nagyon erős volt még az októberi időszak is. Tovább nőtt az apartmanok és vendégházak népszerűsége, a hotelek körében viszont csak a 4-5 csillagos szállodák tudták növelni részesedésüket a teljes forgalomból. Az apartmanok között erősödik a verseny, ami a színvonalat is emeli, ezzel egyre vonzóbbá válnak a családos, kisgyermekes utazók körében – értékelte az ügyvezető igazgató.
Két év után először nem Siófok, hanem Budapest végzett a legnépszerűbb belföldi utazási célpontok toplistájának élén. Az ezüstérmes Siófok után Hajdúszoboszló, Eger, illetve Balatonfüred következik. A régiók tekintetében a Tisza-tó fejlődése jól kimutatható, de egy-egy fesztivál például könnyen telt házat okozhat a szállásokon – mondta.
A legtöbb szálláshelyet tavaly Pest megyében adták ki, a második helyen Somogy megye, a harmadikon pedig Heves megye végzett.
Tavaly a cég 30 százalékkal növelte partnerei számát, így 8418 szállásadóval működött együtt. Az évről évre javuló kihasználtság miatt a szálláshelyeknek idén már lesz lehetőségük a drágításra – tette hozzá Szigetvári József.
A Szallas.hu szakembere szerint az online foglalások aránya idén elérheti a 60 százalékot, melyből egyre inkább kiveszi a részét az idősebb korosztály is. Ezen belül a mobileszközök további előretörése várható, a mobilról, illetve tabletről foglalt szálláshelyek aránya 15-ről 30 százalékra nő.