Délutántól északnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és estétől egyre többfelé várható csapadék: a Tatabánya-Békéscsaba vonaltól északkeletre általában havazás; a Dunántúl nyugati, és déli részein jellemzően eső várható, a kettő közötti sávban eső, havas eső, majd az idő előrehaladtával egyre inkább hó valószínű. A délkeleti és a délnyugati határvidéken átmeneti ónos eső sem zárható ki az éjszaka folyamán. Kora reggelig főleg az Alföld északi vidékein és az Északi-középhegység egyes részein 5-10 cm hó is hullhat. Hajnaltól nyugat felől felszakadozik a felhőzet, napközben a több-kevesebb napsütés mellett főleg délutántól számíthatunk újabb felhősödésre.
Reggel a keleti határvidéken még előfordul havazás, késő délutántól a Dunántúl nyugati, és északnyugati részein havas eső, hó is lehet, estétől pedig észak felől hózáporok jelennek meg. A nyugati, délnyugati szél hajnalig csak az északkeleti megyékben lehet élénk, majd északnyugatira fordul, és egyre több helyen viharossá fokozódik. A Dunántúl északi részein az egyes széllökések sebessége elérheti a 80 km/ó-t is.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3, +1 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 5 fok körül alakul.