Zalatnay Sarolta

Zalatnay Cini a Kossuth-díjról: “Nem én erőltettem ezt a témát”

Bulvár

Pár napja derült ki, hogy Kossuth-díjra jelölték az énekesnőt, aki szerint ez már ki is jár neki, hiszen sokat letett már az asztalra.

Zalatnay Sarolta már 60 éve énekel. A Borsnak mondta el, hogy a fiatalabb korosztály nem emlékezhet rá, de ő volt az első olyan popénekesnő, aki nemcsak az éneklésével hívta fel magára a figyelmet, hanem az öltözködésével is divatot teremtett.

Bárhol jártam a világban, amellett, hogy díjazták a hangomat, az egyéni stílusomat is jutalmazták. Leszólítottak New Yorkban, milyen divatmárkát viselek. Tőlem ismerte meg a világ a magyar népviseletet, és népszerűsítettük ezzel Magyarországot

mesélte a lapnak az énekesnő, aki a Kossuth-díjra jelöléséről elmondta, több nagynevű zenész ajánlotta őt a díjra, köztük olyanok is, akik már nincsenek közöttünk.

Nem én erőltettem ezt a témát. Anno az Omega, Nagy Feró és még a cigány nemzetiségi szövetség is úgy gondolta, érdemes lennék rá

– mondta Cini, aki nagyon boldog lenne, ha ez a vágya végre teljesülhetne, mert szerinte az ország ezzel is elismerné hatvan évtizedes pályafutását.