Révész Sándort 15 éves korában kitette otthonról édesanyja

Bulvár

Drámai fiatalkoráról vallott a legendás énekes. Gyerekkorában elküldte őt otthonról, amikor pedig 23 éves volt, a vonat elé ugrott az édesanyja.

A Piramis együttes legendája legfrissebb interjújában őszintén mesélt az édesanyjával való viszonyáról és a vele kapcsolatos felfoghatatlan tragédiáról. Révész Sándor a Story-nak mesélt, szavait a Blikk írta meg.

Mindössze 15 éves volt az énekes, amikor az édesanyja kitette őt otthonról. A szülei akkor már nem éltek együtt, Révész Sándor az édesanyjával maradt, de számtalan vitájuk volt az énekes életvitele miatt.

Egyszer aztán azt mondta: fiam, ha erre a próbára elmész, akkor már ne is gyere többet haza! Elmentem, próba után este tízkor felhívtam, mondtam neki, anya most végeztünk, mi legyen? Kisfiam, nem megmondtam? Ez volt az utolsó szava, én pedig letettem a telefont

– mesélte Révész Sándor, akit akkor zenészbarátja, Póka Egon szülei fogadtak be, két évig lakott náluk. Később sikerült rendeznie a kapcsolatát az édesanyjával, aki Révésszel együtt örült, amikor 1972-ben a Generál együttessel megnyerték a Ki mit tud?-ot. Nem sokkal később azonban borzasztó dolog történt.

Huszonhárom éves voltam, amikor az édesanyám öngyilkos lett. A vonat alá ugrott. Egyetlen gyermeke voltam

– mondta az énekes, aki azt nem árulta el, miért döntött úgy az édesanyja, hogy véget vet az életének. A felfoghatatlan tragédia feldolgozásában a nagyszülei segítettek a fiatal Révész Sándornak.