Kulcsár Edina

Kulcsár Edina úgy véli, ő a tökéletes bejárónő

Bulvár

A volt szépségkirálynő kérdezz-feleleket játszott követőivel, ebből derült ki, korábban volt már bejárónője.

Csakhogy nem érezte magát jól attól, hogy más végzi el helyette azt a munkát, amire ő is képes, még akár most is, amikor áldott állapotban van, immár harmadszor. Egy követője tette fel neki a kérdést, van-e segítsége a házimunkában vagy a gyereknevelésben, erre adott sokak számára meglepő választ.

Korábban voltak próbálkozásaink, de soha nem éreztem komfortosnak, hogy pl. más takarít, vagy esetleg, ha csak néha is, más is foglalkozik a gyerekekkel, még akkor sem, ha ott vagyok, szóval egy ideje teljesen elengedtem a további keresgélést. Én vagyok ezekre a feladatokra a legtökéletesebb személy. Így a babavárásom végéhez közeledve (amikor néha tényleg jól jönne a segítség), elengedtem!

– írta Edina Insta-sztorijában. Szerinte sok anyukának még lehetősége sincs, hogy segítséget kérjen, mégis megoldják, ő is ebből merít erőt. Persze mivel ők egy összetartó család, ha nagyobb segítségre lenne szüksége, azonnal lenne, aki segít neki, de egyelőre úgy tűnik, jól boldogul.

Kulcsár Edina