The Voice Magyarország

The Voice: szeptember 2-án indul az RTL tehetségkutató műsora

Bulvár

Szeptember 2-án, szombat este 20 órakor elstartol az UFA Magyarország Kft. által gyártott The Voice Magyarország című tehetségkutató műsor. Az X-Faktort váltó RTL-es produkció zsűrijei Miklósa Erika, Trokán Nóri, Curtis és Manuel lesznek.

A válogatók során a coachok úgy választják ki a meghatározott számú versenyzőiket, hogy az első megmérettetésen nem látják, csak hallják őket, hiszen háttal ülnek a színpadnak, így csupán a fülükre és a megérzésükre tudnak hagyatkozni. A versenyzőknek pedig elég lesz egy coachot meggyőzniük ahhoz, hogy továbbjussanak, ugyanis, ha az egyikük megfordul a versenyző felé, azzal automatikusan tovább is juttatta a csapatába.

Solyom Berni nyerte az idei X-Faktort

Abban az esetben, ha többen megfordulnak, a versenyző választhat, kinek a csapatába szeretne kerülni. Ennek köszönhetően már a válogató adások alatt hatalmas izgalmak várnak a versenyzőkre és a coachokra is, akiknek egy-egy énekesért komoly küzdelmet kell majd vívniuk. Az biztosra vehető, hogy mind a négy coach hatalmas lelkesedéssel és lehengerlő érvelésekkel küzd majd a versenyzőiért. Az pedig, hogy a versenyző kit választ, a szemünk előtt dőlhet el, hiszen az éppen aktuális érzések és a coachok érvelései befolyásolhatják a tehetségeket. A műsor különlegessége, hogy a versenyzők már az első fordulótól élő zenei kísérettel adják elő produkcióikat.

A válogatók alatt a The Voice műsorvezetője, Istenes Bence sem fog tétlenkedni, hiszen ő az, aki a színpad mögött faggatja a boldog vagy éppen csalódott jelentkezőket és hozzátartozóikat.

A The Voice Magyarország szeptember 2-től szombat esténként, 20 órától az RTL-en. Az adások az RTL+ felületén visszanézhetőek.