A kormány lehetőséget teremt állami és önkormányzati intézmények, egyházak számára is, hogy márciustól szeptember végéig rögzített áron vásárolhassák meg a működésükhöz szükséges földgázt. Erről legkésőbb január 27-ig kell nyilatkozniuk a földgázkereskedőjüknek.
A friss kormányrendeletben megnyitott lehetőséggel költségvetési szervek, helyi és nemzetiségi önkormányzatok és intézményeik, állami és önkormányzati gazdasági társaságok és egyházak élhetnek – tudatja az Energiaügyi Minisztérium (EM) a közleményében.
A fixált árakra átállni kívánóknak nyilatkozniuk kell a földgázkereskedőjük felé arról, hogy a jogosultságuk fennáll, és igénybe veszik a módosított elszámolást. A nyilatkozatot az intézmény földgázkereskedője által e célra biztosított elektronikus felületen lehet benyújtani 5 munkanapon keresztül, egészen 2023. január 27-én éjfélig.
A határidő jogvesztő, és csak a kereskedő elektronikus felületén keresztül hiánytalanul beküldött nyilatkozat érvényes. A rendeletben rögzített módszertan alapján számított árról a földgázszolgáltató két héten belül e-mailben tájékoztatja ügyfeleit.
Az intézkedéssel a nem lakossági felhasználók költségeit is igyekszik megfizethető szinten tartani a munkahelyek megőrzése, a közszolgáltatások zavartalanságának biztosítása érdekében – írják a közleményükben.