Másfél milliárd forintos beruházással bővítette kapacitását az egri Sanatmetal Kft.

Helyi hírek

A kutatás-fejlesztésben sikerült Magyarországon tartani a szellemi potenciált, és képessé váltak a fejlesztők hozzáadott érték előállítására, miközben az ágazat exportképessége is nőtt – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az egri Sanatmetal Kft. beruházásának avatóján csütörtökön.

A közel 1,5 milliárd forintból, ötven százalékos támogatottsági intenzitással megvalósított beruházás avatásán Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy az Egészségipari Támogatási Program azt célozta meg, hogy magyar vállalkozások be tudjanak kapcsolódni olyan egészségipari fejlesztésekbe, amelyek erősítik az ország önellátását és versenyképességét.

Ez a beruházás is azt a célt szolgálja, hogy Magyarország saját lábon tudjon állni olyan ágazatokban, amelyekben korábban nagyobb volt a kitettsége – tette hozzá.

“Két olyan sokkal, két olyan változással szembesültünk az elmúlt két esztendőben, amelyek meg tudták erősíteni, hogy jó úton járunk és helyes döntéseket hoztunk. Egyik a koronavírus volt, a másik a most zajló háború. Mind a két változás azt erősítette meg, hogy az önellátásra igenis szükség van” – fogalmazott a miniszter.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy amikor tételesen átnézték, hogy a kórházi adósságállomány miből áll össze, azzal a döbbenetes ténnyel szembesültek, hogy a magyar kórházi egészségügyi ellátásának körülbelül 80 százalékát külföldi tulajdonú cégek szállítják. A program indulásakor világos kép volt arról hogy kiket kell támogatni – tette hozzá.

Varga Mihály kijelentette: a nemzetközi piacoktól, ellátási láncoktól, nagyvállalatok üzleti érdekeitől nem lehet függővé tenni, hogy mi történik a magyar egészségügyi ellátó rendszerben. Az önellátás nem az ördögtől való, helyes döntés volt a kormány ilyen támogatási formája. Az elmúlt két év e téren óriási változást hozott szemléletben is és megvalósult beruházásokban is Magyarországon.

“Két nagyon fontos dolgot tudtunk megvalósítani az önellátás tekintetében: kutatás-fejlesztésben itthon tudtuk tartani a szellemi potenciált és képessé tudtuk tenni arra a fejlesztőinket, hogy magyar hozzáadott értéket állítsanak elő. A másik pedig az exportteljesítmény” – mondta a miniszter.

Pajtók Gábor, Heves megyei kormánymegbízott szavai szerint a Sanatmetalhoz hasonló magyar vállalkozásokkal lehetett megnyerni a 2010-es évtizedet, amelynek az Egerben és a környéken élők is nyertesei voltak. A magyar gazdaság fejlődése az elmúlt öt évben a legjobbak közé tartozott Európában.

A kormánymegbízott kijelentette, hogy a képzett munkaerőt foglalkoztató magyar cégek egyik meghatározója a Sanatmetal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft. amely kétszáz családnak ad megélhetést. A cég több mint ötven éves fejlődése töretlen.

Farkas József, a kft. tulajdonos-igazgatója elmondta, az Európa Top 20 vállalkozása közé tartozó cég beruházása 2020 nyarától 2022 tavaszáig tartott. Egyebek mellett megújult több öltöző és szociális blokk, számos új termelő berendezést vásároltak, valamint új tisztateret is kiépítettek.

A projekt mintegy 724 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amit több mint 746 millió forint önrésszel egészített ki – mondta.

A beruházás meghatározó részét képezte a kor technológiai világszínvonalát képviselő termelő berendezések beszerzése, ezekből összesen 14-et vásárolt a vállalat – tette hozzá.

E gépek között volt egy, a különböző biokompatibilis acél- és titán ötvözetek nagy sebességű és nagy pontosságú vágására alkalmas CNC vezérlésű vízsugaras kivágó berendezés, egy modern lézerjelölő, amely lehetővé teszi, hogy minden egyes termékre magas minőségű termékjelölés kerüljön, valamint egy korszerű ETO sterilizáló és az annak biztonságát szolgáló katalizátor – sorolta az igazgató.

A Sanatmetal a nyilvános cégadatok szerint 2020-ban 4,4 milliárd forint árbevételt ért el, a megelőző évi 5 milliárd után. A kft. bevételeinek nagyobb része kivitelből származik. A cég adózás utáni eredménye valamivel meghaladta a 30 millió forintot, míg egy évvel korábban még 580 millió forint felett volt.

Fotó: MTI/Komka Péter