Delta számítógépek

Korszerű technológiai adomány a jövő digitális egyetemének, az SZTE-nek

Egyetem Gazdaság Helyi hírek

A Szegedi Tudományegyetem oktatási és egészségügyi intézményei kaptak nagy értékű számítástechnikai adományt a Delta Systems Kft.-től – erről a rektori hivatalban sajtótájékoztatót is tartottak csütörtökön.

2022. december 8. – A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Delta Technologies Nyrt. kiemelt figyelmet fordít az oktatási intézmények digitális felzárkóztatására. Ezen törekvés mentén a társaság leányvállalata, a Delta Systems Kft. összesen 1000 darab úgynevezett vékonykliens munkaállomással járult hozzá a Szegedi Tudományegyetem eszközparkjának fejlesztéséhez.

Sikeres évet tudhat maga mögött a Delta Technologies Nyrt. Számos projekttel segítette a kis- és közepes vállalatok digitalizációját, a termelővállalatok ipar 4.0 fejlesztéseit, a közigazgatás modernizálását, és nem utolsósorban a magyar köz- és felsőoktatás informatikai hátterének korszerűsítését.

– A megkötött üzletek sikeréből szeretnénk részesíteni a stratégiailag fontos partnereinket is, ami egyszerre jótékonyság, emellett pedig befektetés a jövőbe – mondta el Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója azon a szegedi rendezvényen, ahol a cégcsoport eddigi legnagyobb adományozását jelentették be ünnepélyes keretek között. A társaság 1000 darab korszerű számítógépet, úgy nevezett vékonyklienst adományozott a Szegedi Tudományegyetemnek, és kapcsolódó intézményeinek.

– Számos vidéki partnervállalatunk és intézményi együttműködésünk mellett Szegeddel stratégiai partnerséget ápolunk. A Delta csoport egyik fontos fejlesztési részlege évek óta a városban működik, így természetes volt, hogy a Szegedi Tudományegyetemmel alakul ki szoros együttműködésünk a jövő digitális egyetemének megvalósításáért. Ma ugyanis sem korszerű oktatás, sem egészségügyi szolgáltatás nem létezik élenjáró technológiai háttér nélkül. A Delta csoport ezzel az adománnyal járul hozzá a mind oktatási és technológiai, mind élettudományi területen méltán híres egyetem további fejlődéséhez – mondta Vidra László.

– A Szegedi Tudományegyetem számára stratégiai fontosságú a működés digitalizációja, a digitális működési kultúra meghonosítása, annak érdekében, hogy az egyetem megőrizze vezető szerepét a felsőoktatási intézmények versenyében, hallgatóit a 21. századi munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő tudással lássa el, oktatói, kutatói, valamint az egészségügyet igénybe vevők számára pedig a legmodernebb feltételeket biztosítsa – hangsúlyozta az adomány átvételekor Prof. Dr. Rovó László. A Szegedi Tudományegyetem rektora hozzátette, nem lehet már úgy tanítani és tanulni, mint ahogy azt 400 éve kitalálták és legalább 350 évig csinálták.

A Delta által most adományozott ezer darab, HP gyártmányú vékonykliens a legújabb környezetvédelmi követelményeknek megfelelő, korszerű számítógépek. Ezeket a hálózati munkaállomásokat a támogatást befogadó intézmények tevékenységük fejlesztésére, valamint digitalizációs eljárásaikban való lépésváltásra fogják felhasználni.

Mint Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja elmondta, az adományozott eszközöket az SZTE közoktatási intézményeinek laborjaiban, továbbá a Klebelsberg Kuno egyetemi könyvtárban a publikus digitális szolgáltatások eléréséhez, valamint a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban az egészségügyi tevékenység során napi szinten használt eszközpark bővítésére használják fel.

Fekete Csaba az SZTE informatikai igazgatója azt hangsúlyozta, hogy több mint 10 ezer számítógépet üzemeltet az egyetem, és nagyon fontos az energiahatékonyság, illetve az adatvédelem. 300 publikus számítóképet fognak lecserélni a TIK-ben az adományból, de jut belőle az SZTE gyakorló iskoláinak laboratóriumaiba és a betegellátásba, a Klinikai Központba is.

Fotók: Frank Yvette