Botka garzon lakások

Újabb fiatalok kaptak garzon lakást Szegeden

Gazdaság Helyi hírek Ország

Ifjúsági garzon lakásokat adott át szegedi városháza házasságkötő termében szerdán Botka László polgármester, szám szerint 20-at.

Újabb húsz, fiataloknak felújított szociális bérlakást adott át Botka László polgármester szerdán délután a városháza házasságkötő termében. Az elmúlt években átadott bérlakásokkal együtt már 826 szegedi család számára biztosít a város otthont a piaci albérleti díjak töredékéért.

– Ezt a programot azért találtuk ki, hogy a harmincöt év alatti, már dolgozó fiataloknak olcsó, megfizethető lakhatást biztosítsunk. Így nem a magas albérleti díjakra költik a pénzüket és lehetőségük van félre tenni, hogy később saját otthonhoz jussanak – idézte Botka Lászlót az eseményről tudósító önkormányzati portál, a szeged.hu.

A garzonok 28 és 30 négyzetméteresek, bérleti díjuk havonta 19 ezer 264 forint, illetve 20 ezer 640 forint – a bérlet öt évre szól, de egészen a negyvenedik életévig meghosszabbítható.

Az IKV Zrt. idén februárban hirdette meg pályázatra azt a húsz garzonlakást, amelyekből tizennyolc a Székely soron, kettő a Kereszttöltés utcai garzonházban található. A lakásokra többek között az a 35. életévet be nem töltött fiatal pályázhatott, aki közvetlenül a benyújtást megelőzően legalább egy éve szegedi lakóhellyel, vagy három év szegedi tartózkodási hellyel rendelkezett és ténylegesen életvitelszerűen Szegeden lakik.

A városnak kiemelten fontos az önkormányzati lakásprogram, júniusban újabb huszonöt, teljesen felújított szociális bérlakást hirdet meg Szeged pályázat útján.

Fotó: Frank Yvette