Debrecenben is fellép a Kelemen-kvartett

Kultúra

Hét várost érintő országos koncertkörútra indul a Kelemen-kvartett októberben. A hangversenyeken azonos műsorral lépnek fel, Haydn, Bartók, Kurtág és Brahms egy-egy művét játsszák.

Kelemen Barnabás hegedűművész, a kvartett primáriusa a turnét felvezető hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy első országos koncertkörútjuk célja a nagy magyar vonósnégyes hagyományok újjáélesztése és továbbvitele.

Hangsúlyozta, hogy a vonósnégyesezés eredetileg nem professzionális zenészek produkciója volt, hanem zenekedvelők “örömzenélése”. Ezt a hangulatot, közvetlenséget próbálják meg ők is megteremteni koncertjeiken – magyarázta.

A vonósnégyes (Kelemen Barnabás – I. hegedű, Kokas Katalin – II. hegedű / brácsa, Varga Oszkár – II. hegedű / brácsa, Kokas Dóra – cselló) október 6-án a hódmezővásárhelyi református ótemplomban kezdi a Pentaton Koncertügynökség által szervezett turnét. Október 7-én a Debreceni Egyetem aulájában, 9-én Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Munkácsy Szalonjában, majd 15-én a pécsi Kodály Központban lépnek fel.
A körút decemberben folytatódik: 1-jén Kecskeméten, a Református Újkollégiumban, 2-án Zalaegerszegen, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, végül 4-én a Gyulai Várszínház kamaratermében zenél a kvartett.

Az esti koncertek előtt az együttes egyórás matinékoncertet ad fiataloknak, amelyen szabadon beszélgetve vezetik be őket a komolyzene és a kvartettmuzsika rejtelmeibe. A diákok megismerkedhetnek a hangszerekkel, és ízelítőt kapnak az esten felcsendülő művekből.

A kvartett a turné egyes állomásain azonos műsort ad elő: Haydn d-moll vonósnégyesét (“Quinten Quartett”), Bartók Béla 4. vonósnégyesét, Kurtág György Six moments musicaux című művét, valamint Brahms a-moll vonósnégyesét.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az együttes a magyarországi turné mellett az ősz folyamán fellép többek között az amszterdami Concertgebouw-ban, a londoni Wigmore Hallban és a bécsi Musikvereinban.