Megemlékezés, szakmai konferencia és tematikus alkotónapok a Dobó István Vármúzeumban

Kultúra

A hét közepén országos végvári szakmai konferenciát, az őszi szünetben pedig tematikus alkotónapokat tartanak az egri Dobó István Vármúzeumban, ahol vasárnap látványos és szórakoztató programokkal emlékeznek meg a törökök felett aratott 1552-es győzelemről.

Az intézmény keddi közleménye szerint a csütörtökön és pénteken megrendezendő konferencia a döntések útját követi nyomon a kora újkori politikai, gazdasági, katonai központoktól a csataterekig.

A vármúzeum és a Vártörténeti Műhely kétévente rendezi meg közel négy évtizedes múltra visszatekintő szakmai konferenciáját. A programsorozat mára a hazai kora újkorral foglalkozó történeti kutatás egyik legrangosabb műhelyévé vált – hangsúlyozzák a közleményben.

Mint írják, a török ostrom feladásának napját, 1552. október 17-ét minden évben az Egri Vár Napjaként ünneplik a megyeszékhelyen.

Az idei program a már hagyományos belvárosi felvonulással veszi kezdetét. Új programelemként erre a napra ismét megnyílik a Törökkert, ahol egy dervis, egy dzsebedzsi és Kiszil basa fogadja az aknafigyelő folyosók rejtett járataiból érkező vendégeket. A Varkoch-kapuhoz és a Palotaudvar jó részére is beveszik magukat a gyaurok, akik a török kultúra, a korhű fegyverek és viseletek világába kalauzolják a látogatókat.

Szórakoztató időtöltést kínál az eseményre kilátogató családoknak az a 10 állomásból álló vitézi próbatétel is, melynek teljesítését követően az Egri vár apródjává avatják a gyerekeket – teszik hozzá a közleményben, amely szerint elmaradhatatlan programelem a zoknicsata, a JátékVár Játszóházban pedig mesemondással egybekötött kézműveskedés várja a gyerekeket.

A nap folyamán az érdeklődők megismerhetik a múzeum műhelytitkait is. A restaurátorok bemutatják szakmájuk mesterfogásait és betekintést engednek az aranyozás rejtelmeibe. Az ünnepi koszorúzást követően a résztvevők hagyományőrző csapatok közreműködésével díszsortűzzel tisztelegnek a hős vitézek emléke előtt.

Az intézmény az őszi szünetben – október 25-27. között – Alkotói szabadság címmel tematikus alkotónapokat szervez a Várműhelyben. Itt a nemezeléssel, a kékfestéssel, valamint  a tűzzománccal, a fa- és üvegfestéssel ismerkedhetnek meg a jelentkezők.

A vármúzeum október 16-tól öt szombaton át játékos foglalkozásokon igyekszik közelebb vinni az Egri csillagok című regényt a hatodik osztályosokhoz. Október 28-án és 29-én pedig a Múzeumok Őszi Fesztiváljához csatlakozva színes családi rendezvényeket kínál a látogatóknak.

 

MTI

pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük