Ritkán hallható, orgonára és hegedűre írt barokk kamaraművek is hallhatók lesznek a Pannonhalmi Főapátság Boldogasszony-kápolnájában augusztus 5-én, az orgonák éjszakáján. Az eseményre az ország számos más helyszínén is készülnek a templomok, kulturális központok.
Kiss Zsolt orgonista, a pannonhalmi Szent Márton-bazilika karnagya és Osztrosits Éva hegedűművész közös koncertjén megtapasztalhatja a közönség, hogyan szólt az 1820-as években Elgasz Ferenc által épített orgona. A 200 éves hangszert tavaszra eredeti állapotába állították vissza, így ugyanazt a barokk hangzásélményt nyújtja, mint két évszázaddal ezelőtt – áll a szervezők közleményében. Az esten öt barokk zeneszerző műve hangzik majd el.
Kecskeméten egy négy templomon átívelő séta keretében négy orgonakoncerten vehetnek részt az érdeklődők augusztus 5-én. A rendezvényt úgy alakította ki a Filharmónia Magyarország, hogy egymás után mind a négy koncertet meg lehessen hallgatni.
Lesz orgonakoncert Aggtelken, a Baradla-barlangban, Miskolctapolcán, a barlangfürdő előtti sétányon, a budapesti Városliget nagy játszóterén a gyerekek orgonát építhetnek, a budafoki belvárosi templomok orgonáit pedig nemcsak meghallgatni, de megszólaltatni is lehet.
Mindezeken túl a budapesti Szent István Bazilikában, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, Debrecenben a Kistemplomban, Pécsen a Zsolnay Kulturális Negyedben és a Kodály Központban is várják az érdeklődőket, de programokkal és koncertekkel készülnek többek közt a siófoki Krúdy sétány hajóállomásán, a Mohácsi Evangélikus Templomban és a szegedi Szent Gellért-templomban is.
A részletes programokról és az összes helyszínről a Filharmónia Magyarország honlapján lehet tájékozódni.
(MTI)Fotó: Szegedi Új zsinagóga / Frank Yvette