Muzsikáló Udvar

Kezdődik a Muzsikáló udvar programja Szegeden

Kultúra

A Szeged Trombone Enseble koncertjével szombaton elkezdődik a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozat a szegedi városháza udvarán – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Margaret Island kezdi a Muzsikáló udvar programját Szegeden

A Muzsikáló Udvart először 1970-ben a Szabadtéri Játékok kísérőrendezvényeként szervezték meg Vaszy Viktor kezdeményezésére azzal a céllal, hogy a kiváló akusztikájú, 250-300 főt befogadó helyszínen a fesztivál a Dóm téren és az Újszegedi Ligetben látható nagyszabású produkciói mellett is igényes programokat kínáljanak a nézőknek.

A sorozatban elsőként a Setren4 nevet is viselő kvartett lép színpadra, amely homogén hangzásával, hol szikrázóan virtuóz vagy épp lágy, lírai játékával tűnik ki a rézfúvós együttesek közül. Átirataikban folyamatosan feszegetik a harsona adta technikai határokat. Repertoárjuk széles skálán mozog. Megtalálhatóak benne a klasszikus zeneirodalom alapművei, mint Mozart A varázsfuvola-nyitánya, vagy Bartók Román népi táncai, de helyet kaptak ismert filmek legnépszerűbb betétdalai, és nem áll távol tőlük a stílusok keverése sem, mely egy-egy különleges crossover darabban jelenik meg.

A sorozat visszatérő vendége a Fool Moon acappella együttes, amely augusztus 8-án a Vocal Recall című produkciójával jelentkezik. A koncert dalfeldolgozásai között az 1980-as és ’90-es évek legnagyobb filmslágerei szerepelnek, melyek műfajukat tekintve pop-, disco, funky és rockdalok. A műsort a dalokhoz kötődő kivetítések, filmrészletek, hangok, vagy az együttes által forgatott humoros videórészletek színesítik.

Két nappal később Dés László szólóestjét hallhatja a közönség. A zeneszerző, szaxofonművész zongoránál ülve írja dalait, és mint fogalmazott, ezután kezdi “felöltöztetni” azokat. A szóló koncerten azonban dallamait úgy mutatja majd meg, ahogy megszülettek, a maguk egyszerűségében, líraiságában.

Hagyományosan az opera műfaja is megjelenik a Muzsikáló Udvar programjában. Idén Gounod Faust, Bizet Carmen, Cilea Adriana Lecouvreur, Catalani La Wally, Erkel Ferenc Bánk bán, valamint Donizetti Don Pasquale és a Szerelmi bájital című művéből csendülnek föl részletek. A Pál Tamás szerkesztette műsorban, melyet a karmester vezet, Horti Lilla, Gál Erika, László Boldizsár, Kiss András és Csuzdi Eszter lépnek föl, zongorán kísér Zalánki Rita.

Nyári színházi előadások és koncertek a szegedi városháza udvarán

(MTI)