Intenzíven foglalkozik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a csomagküldéssel kapcsolatos fogyasztói panaszokkal, piaci problémákkal – közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
Rigó Csaba Balázs elnök hangsúlyozta, hogy a GVH is érzékelte a csomagküldés és csomagfogadás nehézségeit, ezért olyan megoldást keresnek, amely javítja a fogyasztók helyzetét – írták.
A feladatuk a közlemény szerint most az, hogy feltérképezzék a csomagküldés területén jelentkező problémákat, és javaslatokat dolgozzanak ki ezekre.
Ennek érdekében megvizsgálják a piaci zavarok okait, a fogyasztókra gyakorolt hatásokat, jogsértés gyanúja esetén pedig határozottan beavatkoznak a piaci folyamatokba. Ez lehet piacelemzés, gyorsított ágazati vizsgálat, illetve a szankcionálás lehetőségét is biztosító versenyfelügyeleti eljárás – jelezték.
A GVH minden hozzá érkező panaszt, bejelentést kivizsgál, indokolt esetben eljárást indít, vagy ha nem járhat el, átadja azt a hatáskörrel rendelkező hatóságnak.
A piaci szereplők figyelmét egyúttal felhívják a versenyjogi és fogyasztóvédelmi előírások, valamint az ügyfélkezelésre és -tájékoztatásra vonatkozó szabályok maradéktalan betartására – olvasható a közleményben.
(MTI)