Idén sem lesz Sziget Fesztivál

Party Zone

Nehéz döntést kellett meghoznia a szervezőknek.

Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk

– írja közleményében Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője.

„A ’22-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha, terveink szerint a fájdalmasan hosszú szünet utáni »nagy visszatéréshez« méltó rendezvényekkel” – tette hozzá. Kádár elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. „Ugyanakkor hiszünk abban, hogy – a látogatók biztató támogatásával is megerősödve – a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük