168 betörés 14 megyében és a fővárosban

Rendőrség

A többszörös és különös visszaesőnek minősülő férfi terhére a Győri Járási Ügyészség vádirata szerint egy olyan 168 alkalomból álló betörés sorozat róható, melybe szabadulását követően alig három hónappal kezdett bele. Cselekménye következtében 109.414.418 forint értékben vitt el főként készpénzt, ékszereket és elektronikai eszközöket. A lopási kárból egyetlen esetben történt megtérülés, az utolsó bűnténynél, az elkövető elfogásakor.

A betöréseket Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyékben, illetőleg a fővárosban követte el.

A letartóztatás hatálya alatt álló férfi a terhére rótt valamennyi bűncselekmény elkövetését elismerte. A 179 rendbeli minősített lopás miatt vele szemben 18 év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyészség a vádiratban – egyebek mellett – fegyházbüntetés kiszabására, a feltételes szabadságból történő kizárásra, egy következő büntetése feltételes szabadságának megszüntetésére, 12.643.797 forint erejéig vagyonelkobzásra és 32.568.221 forint bűnügyi költség megfizetésére is indítványt tett.

Az eljárást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai folytatták le, érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fog hozni az ügyben.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük