19 gyanúsított, 96 lefoglalt jármű

Rendőrség

19 gyanúsított, 96 lefoglalt jármű – ez a mérlege a KR NNI három éve indult nyomozásának, amiről ma délelőtt tartott online sajtótájékoztatót Némedi Gábor r. ezredes.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály folytat büntetőeljárást 11 magyar, 5 olasz, 2 román és 1 líbiai férfivel szemben. A különböző nációjú elkövetők ellen még 2019-ben kezdett el nyomozni az akkori Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya. Már akkor kirajzolódott, hogy a magyarországi székhelyű bűnelkövetői csoport tagjai külföldről, főként Olaszországból származó, lopással, sikkasztással, csalással érintett gépkocsikat szállítottak Magyarországra, majd azokat itt értékesítették. A nyomozás során az azonosított gépjárművek és elkövetők száma folyamatosan nőtt, több nyomozás is egyesítve lett jelen ügyhöz, továbbá sikerült azonosítani egy hasonlóan Olaszországból származó, lopással, sikkasztással, csalással érintett munkagépekre szakosodott bűnelkövetői csoportot is.

A járművek nagy része Olaszországból származott, de voltak járművek, amiket Németországból, Franciaországból, Szlovákiából lovasítottak meg. A nyomozás során kirajzolódott, hogy a gépjárműveket, munkagépeket a származási országban ellopták, vagy kölcsönbe és lízingbe vették, majd a bérleti-, illetve lízingdíjat utánuk nem fizették meg. Sok esetben az így eltulajdonított gépjárművek, munkagépek alvázszámát át is ütötték. Az autókat a forgalomba hozatal érdekében pedig hamis iratokkal látták el. Egyes esetekben még azzal nehezítették meg a jármű nyomon követését, hogy a hamis papírokkal kicsalt járműveket Németországban ideiglenesen forgalomba helyeztették, így azok már német kiviteli okmányokkal és ideiglenes hatósági jelzéssel érkeztek hazánkba.

A gépjárműveket a bűnelkövetői csoport tagjai vagy Olaszországban megvásárolták, és azokat Magyarországra szállították, vagy eleve Magyarországra szállíttatták, és itt már piaci áron értékesítették, vagy piacon áron szándékoztak értékesíteni, de azt a nyomozó hatóság lefoglalásai megakadályozták.

A feltárt elkövetők közül elfogásra kerültek azok – a többségben külföldi állampolgárok –, akik a gépjárműveket Magyarországra eladásra hirdették, illetve szállították. Továbbá elfogásra kerültek a gépjárműveket, munkagépeket hazánkban megvásárló, azok értékesítésében közreműködő orgazdák is. A beszerzett adatok alapján a nyomozásban több erre szakosodott elkövetői kör rajzolódott ki, azok tagjai között a hierarchikus felépítés nem volt kimutatható, a szerveződésük alapja az anyagi kötelékből származó érdekközösség volt.

A magyar rendőrök által folytatott nyomozás külföldi szálai miatt az ügybe az Europolon keresztül bekapcsolódtak a német és olasz nyomozók is, majd együttműködési megállapodás alapján közös nyomozó csoportot hoztak létre. A hatékony és konstruktív kooperációnak köszönhetően sikerült a bűnbanda valamennyi tagját elfogni, és 96 járművet – köztük 78 személygépkocsit, 16 mezőgazdasági vontatót és építőipari munkagépet, valamint 2 kamiont – lefoglalni.

Az elfogásokban a KR NNI nyomozóinak segítséget nyújtott a Terrorelhárítási Központ több műveleti egysége.

A bűnbanda terhére számos bűncselekmény elkövetése róható: különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés és közokirat-hamisítások.