Kábítószer-kereskedők a vádlottak padján

Rendőrség

A büntető igazságszolgáltatás munkájának egy jól körülhatárolható részét a kábítószer-kereskedelem és fogyasztás elleni küzdelem teszi ki. Így van ez Heves megyében is, ahol az ügyészi szervek több kábítószer-kereskedő ellen emeltek vádat a közelmúltban.

Az Egri Járási Ügyészség egy tarnaörsi család tagjait vádolja azzal, hogy 2020 nyara előtt hosszabb időn át árulták a „kristály” néven ismertté vált, etil-hexedron tartalmú, új pszichoaktív anyagot a falujukban, elsősorban az ott lakók számára. A drogot a családfő szerezte be, majd azt a vádlottak faluszéli házukban kis alufóliába pakkokba csomagolták és napi rendszerességgel árusították. Az értékesítésben – az apán kívül – nem csak az anya, hanem fiatalkorú fiuk is részt vett. A családtagok között jól szervezett munkamegosztás alakult ki az idők során: a nő értesítette a fogyasztóikat az anyag érkezéséről, a fiú pedig állandó ügyeletet tartott a lakásban. A három vádlott legalább kilenc személyt látott el rendszeresen új pszichoaktív anyaggal, akik közül többen még kiskorúak voltak. A terheltek az eladásokból csaknem ötmillió forint jövedelemre tettek szert. Az első rendű vádlott nem csupán árulta, de fogyasztotta is a kristályt, valamint szedte a kábítószernek minősülő amfetamint.

Az Egri Járási Ügyészség a három terheltet bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja, e mellett a letartóztatásban lévő szülőkkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette, az apával szemben pedig kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt is vádat emelt. A vádirat mértékes indítványt tartalmaz arra, hogy a bíróság a férfit és a nőt ítélje hat – hat év börtönbüntetésre, valamint közügyektől-, és foglalkozástól eltiltásra, míg a fiatalkorú vádlottal szemben másfél évi felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki.

A Heves Megyei Főügyészség egy ugyancsak letartóztatott,huszonéves férfit vádol jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével. A vád szerint a terhelt kokain fogyasztó, emellett azonban 2018 közepétől 2020 augusztusáig Egerben ismerőseinek árulta is a kábítószert, elsősorban marihuánát és amfetamint, amivel több mint négyszázezer forintot keresett. A főügyészség az ő esetében hét év hat hónap fegyházbüntetésre, nyolc év közügyektől eltiltásra, valamint vagyonelkobzásra tett indítványt a törvényszékre benyújtott vádiratában.