Közvetítői eljárás tehet pontot a munkahelyi baleset végére Heves megyében

Rendőrség

Súlyos munkahelyi baleset helyszíne volt egy éve Mezőszemere község, ahol az egyik ingatlan felújítása során egy helyi lakos szenvedett komoly sérüléseket. A Füzesabonyi Járási Ügyészség az orvosszakértő részvételével folytatott alapos nyomozást követően most határozatot hozott az ügyben.

A baleset 2020. október 20-án délelőtt történt, azt követően, hogy az építkezés helyszínén egy platós felépítményű, önrakodó tehergépkocsiról annak vezetője a járműre szerelt daruval megkezdte az általa odaszállított csomagolt ODS lapok leemelését. Ennek során a sértett a gyanúsított tudtával a rakomány alátámasztásául szolgáló léceket húzogatta ki a megemelt teher alól, így veszélyes közelségben tartózkodott a plató mellett. Amikor a darus az emelőszerkezetre szerelt rakatvillával megemelte a második bálát, az – tömegénél fogva – oldalirányban kifordult, ami azzal járt, hogy a fóliába csomagolt lapok éle elnyírta a műanyag kötegelőt. Az ennek nyomán elmozduló teher miatt a rakatvilla függesztéke elfeszítette a kiakadás-gátlót, így a zárt kapcsoló kengyel kicsúszott a daruhorogból, a rakatvilla leesett, és rádőlt az emelőszerkezet hatóköréből ekkor már menekülni próbáló sértettre. A középkorú férfi ennek következtében mintegy három hónap alatt gyógyuló többszörös bordatörést, valamint azzal összefüggésben súlyos belső sérüléseket szenvedett.

A darut kezelő terhelt a cselekményével a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét valósította meg, ami legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség már a nyomozás vizsgálati szakaszában közölte a gyanúsítottal, hogy beismerése esetén lehetőséget lát közvetítői eljárás lefolytatása céljából a büntető eljárás felfüggesztésére. Mivel a kilátásba helyezett intézkedés feltételei teljesültek, az ügyészség most felfüggesztette az eljárást. Ezzel – a sértett és a gyanúsított hozzájárulásával – a pártfogó felügyelői szolgálatnál megindul a külön törvényben részletesen szabályozott közvetítői eljárás, melynek keretében az érintettek egyezségre juthatnak egymással. Amennyiben a közvetítői eljárás eredményre vezet, az ügyészség megszünteti a büntető eljárást.