Letartóztatták a védettségi igazolással visszaélő két Heves megyei nőt

Rendőrség

Elrendelte a letartóztatását a 88 rendbeli kötelességszegéssel, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával és védettségi igazolással visszaéléssel gyanúsított két egészségügyi dolgozónak az Egri Járásbíróság – tájékoztatta az Egri Törvényszék csütörtökön az MTI-t.

Oltási igazolással üzletelő orvosi asszisztenst fogtak el Heves megyében

A végzés nem végleges, miután a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek ellene.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán közölte, hogy elfogtak egy oltási igazolásokkal üzletelő 41 éves orvosi asszisztenst és 47 éves segítőjét. A rendőrök kedd hajnalban Gyöngyösön és környékén több helyszínen tartottak kutatást, és védettségi igazolványokat, készpénzt, valamint elektronikai eszközöket foglaltak le. A nyomozás eddigi adatai alapján a két nő valótlan adatokat rögzített abban a központi rendszerben, amelyen keresztül a megrendelők később jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolványhoz. A gyanúsítottak az igazolás kiállításáért, közvetítőkön keresztül akár 50 ezer forintot is kaptak, amit egymás között szétosztottak. A gyöngyöshalászi és a gyöngyösi nő mellett még tizenhat ember ellen indult büntetőeljárás – közölte a főkapitányság.