Az árokban ért véget a halmajugrai férfi lopott buszos „kalandja”

Rendőrség

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság nyomozást indított ismeretlen elkövető ellen, mivel bejelentés érkezett 2022. május 2-án hajnali 2 órakor, hogy egy vécsi parkolóban leállított autóbuszt elloptak.

Kiderült, hogy egy férfi kifeszítette a jármű ajtaját, majd a benne lévő indítókulccsal beindította azt és elhajtott egy földúton Gyöngyös irányába, azonban Halmajugra külterületén elakadt. Ekkor a műszerfalból kiszakította a magnót és a digitális utasnyilvántartó egységet, majd elment a helyszínről. A gyöngyösi rendőrök két órán belül elfogták a bűncselekmény gyanúsítottját – aki halmajugrai otthonában az ágy alatt próbált meg elbújni a felelősségre vonás alól – és előállították a városi rendőrkapitányságra.

A 26 éves férfit lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók, mely közben felmerült a gyanú, hogy egy másik, Vécsen leparkolt autóbusz ajtaját is kifeszítette a napokban és annak indítókulcsát magával vitte.

A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.