Tour de Hongrie – Siófokról indul, Budapesten zárul a viadal

Sport

Siófokról rajtol és budapesti etappal végződik a május 12. és 16. között sorra kerülő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

A viadal közösségi oldalán kedden este közzétett útvonalbemutató kisfilm alapján a megmérettetés a Balaton körül kezdődik majd: a Siófok-Kaposvár nyitószakaszt a Balatonfüred-Nagykanizsa etap követi, hogy aztán a harmadik versenynap veszprémi rajtja után a “magyar tenger” térségét elhagyva Tatán érjen célba a mezőny. A királyetap a Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető táv lesz: a 984 méteres tengerszint feletti magasságon záruló szakaszon több mint 300 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a kerékpárosoknak.

A záróetapra négy év után ismét a fővárosba érkezik a Tour de Hongrie: 12 kört kell teljesíteniük a bringásoknak a Városliget és a Puskás Aréna körül futó körpályán.

Eisenkrammer Károly főszervező az útvonalbemutatóban kiemelte, a Kelet-Magyarországon rendezett tavalyi kiírás után idén a Balaton környékét mutatja meg a tévénézőknek a magyar körverseny.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett rá, hogy az elmúlt évben hat kontinens sportolói érkeztek ide több mint harminc országból, egyúttal hangsúlyozta, idén az elsődleges az egészségügyi biztonság megteremtése, ezt szem előtt tartva fogják megrendezni a Tour de Hongrie-t.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerint a kerékpározás felfelé ívelő szakaszban van Magyarországon.

“Innentől kezdve, ha csak picinyeket lépünk előre vagy tartani tudjuk a színvonalat, az is jó. Ha pedig valamelyik magyar fiú olyan győzelmet tudna aratni az idei esztendőben, mint tavaly Valter Attila, az már fantasztikus lenne” – fűzte hozzá.

“A Tour de Hongrie-val odaértünk a világszínpadra, ez a magyar kerékpársport zászlóshajója” – szögezte le Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke, aki a francia, olasz vagy épp a belga viadalokhoz hasonlította “a világszerte legismertebb magyarországi kerékpáros márkanevet”.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója kiemelte: nagy kihívást jelent közvetítés-technikailag a kerékpárverseny.

Szilasi László versenyigazgató az MTI megkeresésére elmondta, World Tour- és prokontinentális csapatból is versenycsúcsot jelentő számú nevezés érkezett, és tervezik a mezőny létszámának növelését is a tavalyi 20 induló együtteshez képest. Eddig 12 csapat nevezését jelentették be, az indulást tervezők közül a Jumbo-Visma – kilenchónapos eltiltásból visszatérő – sprintere, a holland Dylan Groenewegen emelkedik ki, aki akár négy szakaszon is megmutathatja képességeit.

“Ennek a mezőnynek ezeken az etapokon nem jelent nagy nehézséget a szintkülönbség, így akár négyszer is sprintbefutóra kerülhet sor. Az összetett pedig az elmúlt évekhez hasonlóan várhatóan a Kékestetőn dől majd el” – fogalmazott a versenyigazgató.

A 42. Tour de Hongrie útvonala:

1. szakasz, május 12., szerda: Siófok-Kaposvár, 173 km
2. szakasz, május 13., csütörtök: Balatonfüred-Nagykanizsa, 183 km
3. szakasz, május 14., péntek: Veszprém-Tata, 142 km
4. szakasz, május 15., szombat: Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető, 204 km, hegyi befutó
5. szakasz, május 16., vasárnap: Budapest-Budapest, 92 km

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük