A DEAC teniszcsapatának erőssége, Aranyi Ágnes, aki utánpótlás-játékosként az ország egyik legjobbja volt, ám ő mégsem a sportkarriert hanem a tanulást választotta. A DEAC interjút készített az ismert teniszezővel.
A DEAC női teniszcsapata történelmi sikert ért el azzal, hogy 2021-ben a legmagasabb osztályban, a Szuperligában indulhatott. A bennmaradás hajszálon múlt, de senki nem volt elkeseredve, hiszen sportolóink hasznos tapasztalattal gazdagodtak, és profikkal is megmérkőzhettek.
A gárda egyik legkiemelkedőbb játékosa, Aranyi Ágnes, aki korábban szinte minden korosztályban vezette az országos ranglistát, ám eljött az idő, amikor döntenie kellett: tenisz vagy tanulás. Utóbbit választotta, ám szeretett sportágáról sem mondott le.
– Mikor vált a tenisz az életed részévé?
– Nyolcévesen kezdtem el teniszezni. A szüleim mindenképpen szerették volna, ha sportolok, és mivel az iskolában pont teniszoktatás zajlott, kipróbáltam, és nagyon megtetszett. Ekkor még nem tudtam, hogy később milyen fontos szerepet játszik majd az életemben. Idővel édesapám észrevette, hogy van hozzá tehetségem, így kerültem a DEAC utánpótláscsapatába, ahol Varga Ákos és Tóth Lajos edzésein vehettem részt.
– Mikor derült ki, hogy igazán tehetséges vagy?
– Tízéves korom környékén kezdtem el nagyobb versenyekre járni, amelyeken az első pár tornagyőzelem nagyon váratlanul ért, de ezek egyre gyakoribbak lettek. Két évvel később nyertem meg először az első országos bajnokságot egyéniben és párosban egyaránt. Bekerültem a válogatottba is, amellyel folyamatosan mentünk az Európa-bajnokságokra és más nemzetközi versenyekre. Tizenhárom éves voltam, amikor kaptam Pesten egy nagyon jó lehetőséget az egyik válogatott társam édesapjától, Kisantal Pétertől, aki egyben edző is volt. Ő ajánlotta fel, hogy készülhetnék Pesten, és el is tudnának szállásolni maguknál. Megtetszett ez a lehetőség, és még abban az évben, szeptemberben bele is vágtam. Az elején nagyon félénk voltam, az első hétvégén szerintem enni se mertem, nehogy zavarjam őket, de később nyilván feloldódtam. Nagyon sokat segítettek, azonnal befogadtak.
– Bizonyára alaposan megváltozott az életed…
– Ebben az időszakban nagyon komolyan edzettem, naponta hat-hét órákat is, de ennek meglett az eredménye. Kirajzolódott előttem, hogy ez lehetne a jövőm, főleg mivel élveztem is. Sok versenyt nyertem, illetve nemzetközi tornákra is rendre elutaztunk a csapattal, és a kiemelkedő Bárdy György díjat is megkaptam teljesítményemért.
– A tanulást össze tudtad egyeztetni a sporttal?
– Magántanuló voltam, majd nyolcadikos koromban válaszút elé érkeztem. Felmerült az a kérdés, hogy milyen gimnáziumba menjek? Csak egy lazába, ami mellett komolyan tudom folytatni a teniszezést, vagy – amire senki sem számított, hogy nálam ez is opció – egy kicsit lejjebb veszem az edzések számát, és egy jó gimnáziumba jelentkezem. Rengeteget gondolkodtam ezen, és a visszatérés vágya is egyre erősödött. Nagyon hiányoztak a szüleim, mivel alig voltam otthon, és hiába megszoktam a budapesti közeget, mégis tizennégy évesen hazahúzott a szívem. Végül a tanulás mellett döntöttem, hazatértem, és felvettek a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumába, a tenisz pedig háttérbe szorult.
További részletek a deac.hu-n.
