Rövid Attila Kristóf

Baumgartner Zsolt nyomdokaiba léphet a fiatal debreceni gokartos. Rövid Attila Kristóf példaképe Ayrton Senna

Sport

Elsőre furcsa lehet a fenti párhuzam, hiszen a tragikus körülmények között elhunyt brazil Forma 1-es pilóta és hazánk mindmáig egyetlen F1-es pontszerző versenyzője soha nem találkoztak egymással. Interjúalanyom, Rövid Attila Kristóf számára a legendás brazil versenyző az etalon, és miután a debreceni gyökerekkel rendelkező Baumgartner Zsoltot nem kell senkinek sem bemutatni, így talán érthető, ha idővel a következő magyar F1-es pilótát láthatjuk Attilában. Ismerjük meg a rendkívül tehetséges debreceni versenyzőt, és pillantsunk bele egy kicsit a gokart világába is.

Világbajnoki részvételről álmodik

Szinte egyből az fogalmazódott meg bennem első kérdésként, hogy miért éppen a gokartra esett a választása, hiszen a gyerekek általában valamilyen csapatsporttal (labdarúgás, kézilabda) kezdik, és nem a költséges technikai sportokkal.

“A motorsport iránti érdeklődésem már egészen fiatalon, 2-3 éves koromban kezdődött. Egy kirándulás alkalmával apukám beültetett egy elektromos kisautóba, azonban a lábam még nem érte el a pedált, ezért direktre kapcsolva köröztem és nagyon élveztem. Ekkor fogalmazódott meg édesapámban, hogy vásárol egy ilyen autót, hogy minél többet tudjam nyomni a gázt. Ahogy nőttem az elektromos autók is velem együtt “nőttek”, magasabbak, nagyobb teljesítményűek lettek. Egy alkalommal a hirdetések között édesapám rátalált egy Puffo nevezetű, 50 köbcentis benzines gokartra. Ezzel kezdődött az amatőr gokartos pályafutásom”

– emlékezik vi​ssza Attila a kezdetekre.

Rövid Attila Kristóf gokartversenyző

Tovább faggatózva megtudtam azt is, hogy nem titkolt szándéka Debrecen híres szülöttjének, Baumgartner Zsoltnak az útját követni a Forma 1-be. Ehhez persze tudjuk, rengeteg pénz szükségeltetik, és tehetősebb szponzorokra is szükség van. Előtte azonban még jelenlegi kategóriájában, a Magyar Gokart Szövetség (MGSZ) által szervezett bajnokság szenior korosztályban alkotna maradandót egy bajnoki címmel, ami minden bizonnyal jó ajánlólevél lehetne egy külföldi megmérettetés előtt. 

A gokartozás világa, és ami mögötte van

A világbajnokságra való kijutás lenne jelenleg az elsődleges célkitűzése Attilának, erre nagyon sokat is áldoz szabadidejéből: a virtuális térben szimulátorral és élőben a versenypályán is rengeteget gyakorol. A világbajnoki részvételre volt esélye idén is, de a műszaki gondok közbeszóltak. A fiatal gokartos balszerencséjére kifogott egy láncszakadást, és egy kuplungcsavar-törést is, ezért több futamból kiesett. A műszaki gondok miatt elhullajtott pontok miatt a végelszámolásnál „csak” második lett a magyar bajnokságban, összetettben éppen lemaradva a Rotax világbajnoki döntőről. 

Rövid Attila Kristóf gokartversenyző

Hiába, ezek a buktatók benne vannak a technikai sportokban, és nem lehet kizárni száz százalékban a bekövetkeztét. A 2022-es év volt az első, amikor az MGSZ kiírta a négy versenyből álló Club Sport sorozatot is, és ezt sikerült az első évben megnyernie Attilának.

De a királykategóriával szemben vannak itt még alapvető különbségek, például teljesen megegyező motorokból kell kisorsolni a pénteki nap végén a bérelt motort a kategóriának megfelelően (Rotax Max a gokart típusa – a szerk.), amit az MGSZ biztosít és garantál, hogy ne legyenek eltérések a motorok teljesítményében, és csak egy, a kategóriához előírt garnitúra gumival lehet az időmérő után gazdálkodni, valamint a bokszmeccsekhez hasonlóan be kell tartani az adott kategóriára vonatkozó súlyhatárt. Aki ezt megszegi, akár kizárással is büntethető. A sebesség pedig KERS híján egy jó autópályás tempóval ér fel, de egy jól beállított gokartnak nincs is igazán ellenfele. Fontos a jó taktika az előzéseknél, és érdemes előhúzni a kalapból a jól ismert autóversenyzői fogásokat, mint például a kifékezést, aláfordulást, és bármilyen meglepő, de a szélárnyék itt is befolyásoló tényező.

Rövid Attila Kristóf Debrecen

Így aztán különösen nehezített pályán mozognak ezek a versenyzők, századokra, ezredekre egymás mögött vonatozva köröznek centikre egymástól, vigyázva az egy szett gumira, aminek ki kell tartani a három verseny végéig. Itt nincs lehetőség szélsebesen végrehajtott kerékcserékre, mint a Forma 1-ben – magyarázta Attila. Azt is elárulta, hogy bizony edzeni sem árt egy kis plusz erőnlétért, hiszen a nyakat és a kezeket is eléggé megerőltetik a gyorsabb kanyarok, és az ujjaknak is bírniuk kell a szervó nélküli kormányzással járó igénybevételt. Ezért sok F1-pilóta ül vissza gokartba, hogy egy kis kihagyás után újra formába lendüljön. A gokart ugyanis nagyon jó erőléti edzésnek számít, és pont azokat az izmokat erősíti és tartja karban, amelyekre egy versenyzőnek szüksége van.

Röviden, tömören ez történik itt kicsiben a ​több helyszínt  (2022-ben Kecskemét, az ausztriai Bruck és Hajdúhadház) felvonultató sorozatban, amelyek közül érdeklődésemre azt felelte Attila, hogy a Dakar Ring fantázianevet viselő hajdúhadházi pályát favorizálja. Ez érthető is, hiszen földrajzi közelsége okán jól begyakorolta az íveket, és olyan, mintha hazajárna, amit legutóbbi fellépésén bizonyított, hiszen különösen eredményesen nyomta a gázt a „civilben” szakközépiskolában alternatív járműhajtási technikus szakon tanuló fiatalember. A klasszikus „Mi leszel, ha nagy leszel? ” kérdésre szinte habozás nélkül vágta rá, hogy autóversenyző. A fiatal tehetség már nagyon várja, hogy letegye az autóvezetői jogosítványt is, amelyet ennyi vezetői tapasztalattal vélhetően gond nélkül sikerül majd megszereznie.

Rövid Attila Kristóf Debrecen

Fejben fejlődne

Attilának a versenyzésben eddig rossz tapasztalatai a technikai hibákon kívül nem akadtak, eddigi legszebb élménye pedig az volt, amikor egy hétvégi versenyt és annak három futamát, az elődöntőt, döntőt és a szuperdöntőt is meg tudta nyerni, és még a leggyorsabb kör is az ő neve mellé került.

Rövid Attila Kristóf magát agresszív vezetési stílusú pilótának tartja, ezért úgy véli, hogy elsősorban fejben kell fejlődnie, hogy bizonyos helyzetekben „tudja elengedni a pozíciót, és ne csússzon ki a fűre”.

Legutóbbi szezonját önkritikusan értékelte: idei eredményével ugyan elégedett, két bajnokságban indult, a Club Sport bajnokságot megnyerte, a magyar bajnokságban második lett. A hőn áhított világversenyhez viszont még sok gyakorlásra és versenytapasztalatra van szüksége, hogy a 393-as rajtszámú vasával jogot szerezzen ahhoz, hogy a gokartozás krémjével versenyezzen a jövőben. 

– Faragó László –

Fotók: magánarchívum