Eric Adams New York city mayor

New York reaktiválja a fegyveres bűnözés elleni rendőri egységet

Világ

New York város polgármestere, Eric Adams, ismét felállítja azt a fegyveres bűnözés elleni rendőri egységet, amelyet 2020-ban, a George Floyd halála utáni tüntetések idején szüntettek meg – jelentette a National Review című amerikai jobboldali lap hírportálja.

A 2020-ban feloszlatott speciális egységet most nem csak újból felállítják, hanem létszámát és hatáskörét is kibővítik.
2020-ban, miután rendőri túlkapás következtében Minneapolisban meghalt George Floyd, az Egyesült Államokban a rendőri erőszakra hivatkozva sok helyütt tüntetések voltak, és nyomukban csökkentették a rendőrségek létszámát és hatáskörét, s volt, ahol átmenetileg meg is szüntették a rendőrőrsöt. Az egyébként demokrata párti Eric Adams már akkor is ellenezte a rendőrség leépítését.

Az ismét létrehozott egység tevékenységét a város további 5 körzetére terjesztették ki. A cél azonban összesen 30 ilyen egység működtetése a több mint tízmilliós nagyvárosban. Ezek a speciális rendőri egységek – amelyeket szomszédsági közbiztonsági csoportoknak neveznek – már dolgoznak is. A múlt hétfő óta 10 fegyvert koboztak el és 31 letartóztatást hajtottak végre Bronxban.

A hétvégén összesen 23 incidensben 28 embert lőttek meg a városban, ketten életüket vesztették. A National Review szerint a speciális rendőri egység hatáskörének kiterjesztéséről szóló döntés szorosan összefügghet a múlt hét végén történtekkel.