Biden egyre harciasabb

Világ

Meg kell állítani a korábban háborús bűnösnek is nevezett orosz elnök által irányított rombolást – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök pénteken a dél-lengyelországi Rzeszówban, újabb szankciókat helyezve kilátásba Moszkvával szemben.

Kétnapos lengyelországi látogatásának első napján Joe Biden Andrzej Duda lengyel elnökkel együtt az ukrajnai menekülteknek humanitárius segítséget nyújtó szervezetek képviselőivel találkozott Rzeszówban.

A találkozót megelőző közös sajtókonferencián Biden a jelenleg legfontosabb teendőnek a demokratikus világ egységének megőrzését nevezte. Fenn kell tartani a közös erőfeszítést az “azon ember által elkövetett rombolás megállítására, akit háborús bűnösnek neveztem” – utalt az amerikai elnök korábbi kijelentésére, amellyel Vlagyimir Putyin orosz elnököt illette. Hozzátette: úgy gondolja, hogy az illető “megfelel e meghatározás minden feltételének”.
Ukrajna megtámadása miatt Biden a múlt héten nevezte háborús bűnösnek Putyint. A kijelentést Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője “teljesen elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak” nevezte. Szerdán viszont Antony Blinken amerikai külügyminiszter úgy nyilatkozott: az Egyesült Államok értékelése szerint orosz katonák háborús bűncselekményeket követhettek el Ukrajnában.

Biden a rzeszówi sajtóértekezleten felidézte: a Nyugat “a világtörténelem legszigorúbb szankcióit” vetette ki Oroszországra. “És lesznek újabbak” – fűzte hozzá. Közölte: azért is érkezett Lengyelországba, hogy személyesen lássa az ukrajnai orosz agresszió által kiváltott humanitárius válságot. Sajnálatát fejezte ki, hogy biztonsági okokból nem tekintheti meg a határ ukrán oldalán fennálló helyzetet, és ígéretet tett a humanitárius segítségnyújtást célzó erőfeszítések további fokozására.

Andrzej Duda az amerikai támogatás és a szövetségesek egysége jelének nevezte Biden látogatását.
Biden szombaton a lengyel fővárosban hivatalos megbeszélést folytat Dudával. Ellátogat a varsói Nemzeti Stadionban a menekültek számára létesített tranzitközpontba is, látogatása végén pedig beszédet mond a fővárosi Királyi Vár udvarán.

Biden szerint Putyinnak nem sikerült a NATO országok közé éket verni

Biden betiltja az orosz gáz- és kőolajimportot

Boris Johnson háborús bűnösnek nevezte Putyint