Európai polgári kezdeményezés: A Bizottság a haszonállatok ketreces tartásának fokozatos megszüntetését javasolja

Európa

Az Európai Bizottság a mai napon úgy határozott, hogy kedvező választ ad az „End the Cage Age” (Vessünk véget a ketreces állattenyésztésnek!) elnevezésű európai polgári kezdeményezésre, amelyet EU-szerte több mint 1 millió polgár biztosított támogatásáról. Válaszában a Bizottság terveket vázol fel arra vonatkozóan, hogy 2023-ra több haszonállat esetében is jogalkotási javaslatot terjeszt elő a ketreces állattartás betiltására. A javaslat részét képezi majd az állatjóléti jogszabályok folyamatban lévő felülvizsgálatának, melyre „a termelőtől a fogyasztóig” stratégia keretében kerül sor.

A ketreces állattenyésztés felszámolását célzó polgári kezdeményezés jól tükrözi azt a társadalmi igényt, hogy etikusabb és fenntarthatóbb gazdálkodási rendszerekre térjünk át. A Bizottság kiemelten fontosnak tartja, hogy ezt a társadalmi igényt figyelembe vegye, ezért a kezdeményezésre adott válaszában kötelezettséget vállal arra, hogy 2023 végéig jogalkotási javaslatot terjeszt elő a témában. A javaslat arra irányul majd, hogy a kezdeményezésben említett összes állat esetében fokozatosan megszüntesse és végső soron betiltsa a ketrecrendszerek használatát. A Bizottság javaslata részben olyan állatokra terjed majd ki, amelyek már jelenleg is uniós jogszabályok hatálya alá tartoznak (lásd: tojótyúkok, kocák és borjak), részben pedig egyéb, a kérdéses kezdeményezésben említett állatokra (nyulakra, jércékre, tojóállatokra, brojler tenyészállatokra, fürjekre, kacsákra és libákra).

A jogalkotással párhuzamosan – és a ketrecmentes gazdálkodásra történő kiegyensúlyozott és gazdaságilag kivitelezhető átállás elősegítése érdekében – a Bizottság konkrét támogató intézkedések meghozatalára fog törekedni a kulcsfontosságú kapcsolódó szakpolitikai területeken. E tekintetben különösen fontos, hogy az új közös agrárpolitika pénzügyi támogatást és ösztönzőket biztosít majd ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelők könnyebben tudják állattartó létesítményeiket továbbfejleszteni és összhangba hozni az új előírásokkal.

A teljes sajtóközlemény itt olvasható.