Oláh Tibor fotóművész kiállítása a DMK Belvárosi Galériájában

Kultúra

Lélekjelenlét/érintett dolgok címmel Oláh Tibor fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás január 20-án, pénteken, 17 órakor a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában (Kossuth u. 1.). Köszöntőt mond: Tóth István fotóművész, AFIAP az „Euro Foto Art” Nemzetközi Egyesület elnöke (Nagyvárad). A kiállítást megnyitja: Szoboszlai Lilla művészettörténész. Közreműködik: Rőmer Judit (ütőgardon), Molnár Miklós (hegedű).

Oláh Tibor fotóművész Debrecen művészeti életének egyik markáns, önálló szellemiséget képviselő alkotó egyénisége. 1967-ben induló fotós pályája alatt számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt. 1971-ben rendezte első debreceni tárlatát a Kossuth u. 1. sz. alatti kiállítóteremben. A Magyar Kultúra Napjához közel, egykori első önálló kiállítása helyszínén, január 20-án, 17 órakor nyílik retrospektív tárlata a Debreceni Művelődési Központ megújult Belvárosi Galériájában.
1981 óta tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, 1982 óta a Művészeti Alapnak. Országos és helyi fotópályázatok első és második díjai fémjelzik pályafutását, 2000-ben Debrecen Kultúrájáért Díjban részesült. 1981 óta az MTI fotóriportereként dolgozik, szakmai munkásságának elismeréseként 2005-ben elnyerte Az év fotóriportere címet. Számos könyvben és önálló fotóalbumban jelentek meg fotói, emellett megtalálhatóak képei az MTI Fotóarchívumában, külföldi gyűjteményekben és magántulajdonban.
50 év munkásságából válogat a Magyar Kultúra Napjához kötődő visszatekintő kiállítás, mely február 24-ig látogatható.

A kiállítás február 24-ig tekinthető meg hétköznapokon 10–18 óráig a Belvárosi Galériában.