Államtitkár: nem szabad politikai hangulatkeltésre használni a koronavírust

Ország

A koronavírus komoly dolog, nem szabad politikai hangulatkeltésre használni – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.

Menczer Tamás közölte:

hétfőn a Jobbik és a Demokratikus Koalíció is megnyilvánult a témában, ami “komolyan vehetetlen, viszont rendkívül kártékony”.

Az államtitkár leszögezte: a magyar kormány mindent megtesz, hogy az emberek biztonságban tudhassák magukat. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, járványhelyzetről van szó, amelyben senki nem tudja mit hoz a holnap.

Elmondta: a Japán mellett korábban karanténba helyezett hajón három magyar volt. Azért maradtak ott, mert májusig szól a munkaszerződésük.

A japán hatóságok hétfőn közölték, hogy egyikük koronavírus-tesztje pozitív lett. Ő is jól van, nem köhög, láztalan – tette hozzá.

Olaszország kapcsán Menczer Tamás azt hangsúlyozta, hogy jelenleg két tartomány – Lombardia és Veneto – 11 települését érintően van karantén. Mindenkitől azt kérte, hogy az érintett területekre csak akkor utazzanak, ha halaszthatatlan. Emellett azt kérte, minden olaszországi utazást fontoljanak meg az emberek.

Az államtitkár azt is kérte, hogy Milánóban a +39 3396219517-es, Rómában a +39 348 800 8159-es telefonszámot csak azok hívják, akik valóban bajban vannak.

(MTI)