Iskolások

Volt rendőrökből hoz létre iskolaőrséget a kormány

Ország

Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány – közölte a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely azt mondta, az intézkedés mintegy 500 iskolát érint, ebből körülbelül 140-150 szakiskola.

Az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában – azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak –, és nagyrészt vélhetően korábbi rendőrök töltik majd be a posztot.

Az iskolaőrnél fegyver nem lesz, de más kényszerítő eszközök lehetnek nála, és intézkedési jogosultsága is lesz.

Kibővítik továbbá azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél a büntethetőség alsó korhatára 12 év, és a pedagógusok sérelmére elkövetett összes bűncselekmény ebbe a körbe tartozik majd – közölte a tárcavezető.

(MTI)